Két profi amerikaifutballistát, illetve két társukat keresik nagy erőkkel a floridai Clearwater közelében, miután szombaton horgászni indultak a nyílt tengerre, ugyanakkor nem tértek vissza estére a kikötőbe. Egyelőre nincsen hír róluk.
Xavi elismerte, hogy hullámvölgyben van a Barcelona, ám szerinte nem kell kongatni a vészharangot, és reméli, hogy az Atlético a Real Madridot is legyőzi.
Iváncsik Gergő, az MKB Veszprém kézilabdázója úgy véli, csapata azért is remekelhet a Bajnokok Ligájában, mert a február 8-i Cozma-gyilkosság után mindenki az edzésbe „menekült", és a családjából próbál erőt meríteni.
Didier Drogba cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a játékosok űzték volna el a Chelsea-től a brazil válogatottal világbajnokságot nyerő Luiz Felipe Scolarit. Az irányítást ideiglenesen átvevő Guus Hiddinket a nyáron egy honfitársa válthatja.
A földrengések különböző területeken, eltérő gyakorisággal és erővel jelentkezhetnek, pontosan előre jelezni egyiket sem tudjuk. Kínai kutatók a kígyókat használnák „eleven műszerként”.
Egy flensburgi lap szerint a THW Kiel csapata 2007-ben csalással szerezte meg a győzelmet a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A német csapat idén is ott van már a legjobb nyolc között, akárcsak az MKB Veszprém.
Rendkívül izgalmas találkozón megosztozott a pontokon az Inter és az AS Roma a Serie A 26. fordulójának záró mérkőzésén, egyben rangadóján. A listavezető milánóiak kétgólos hátrányból álltak talpra, némi játékvezetői segítséggel.
Egy internetes oldal nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megmutassa, melyik cég lehet a következő Google. Némi túlzással akár saját magukra is gondolhatnak. Mindenesetre sok a jelentkező, még hazánkban is.
A házigazda MiZo Pécs 93 ponttal nyert a harmadik negyedben egyetlen pontot sem szerző Szombathely ellen az UNIQA női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.
A városi derbit követően az Atletico Madrid otthonában is vereséget szenvedett a katalán listavezető. Hárman is dupláztak a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján, a győztes gólt a Messit ezúttal leköröző Agüero szerezte. Tovább tart a Valencia mélyrepülése.
A forduló előtt éllovas Hamburger SV kikapott hazai pályán a Wolfsburgtól, így szombati győzelmével élre ugrott Hertha BSC megőrizte vezető pozícióját a német labdarúgó-bajnokságban. A Bayern a bajnokságban tovább botladozik.
A bajnokságban listavezető Manchester United nyerte az angol labdarúgó Ligakupát, miután a vasárnapi, Wembley Stadionban rendezett döntőben büntetőkkel jobbnak bizonyult a tavalyi győztes Tottenham Hotspurnél.
A szégyenteljes UEFA-kupa búcsút követően az olasz bajnokságban is folytatódott az AC Milan vesszőfutása. Carlo Ancelotti csapata ezúttal a Sampdoria otthonában szenvedett vereséget.
Sorozatban nyolcadik győzelmét aratta a hét végén hazai pályán a Dárdai Pállal felálló Hertha együttese, megszilárdítva vezető pozícióját a német labdarúgó Bundesligában. Dárdai Pál szerint a következőkét bajnoki kritikus lesz.
Az előre beharangozottnál korábban, utolsó csapatként, a Force India bemutatta új autóját, a VJM02-est. A sereghajtó már nemcsak nevében, de külsejében is patrióta.
Két klasszis öklöző, óriási harc, látványos befejezés, és talán az év mérkőzése. Röviden így lehetne jellemezni a szombat éjszakai Juan Manuel Marquez vs Juan Diaz könnyűsúlyú szuperrangadót.
A Juventus egy szerencsés góllal nyert a vendég Napoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén, és ideiglenesen hat pontra megközelítette az Intert. A Lazio Zarate duplájával intézte el a Bolognát.
Remek helyzetkihasználásának köszönhetően a Real Madrid 2-0-ra legyőzte azt az Espanyolt, amely a múlt héten megszakította a listavezető Barcelonának a nyitóforduló óta tartó veretlenségét. A Sevilla Kanoute duplájával győzött.
Az NBA alapszakaszában a Phoenix Suns 133 pontot dobva múlta felül a szintén 100 pont fölött végző Toronto Raptorst. Az NHL-ben a Pittsburgh Penguins Chicagóban győzött - hosszabbítás után.