Élet-Stílus

Bemutatták az utolsó F1-est

Az előre beharangozottnál korábban, utolsó csapatként, a Force India bemutatta új autóját, a VJM02-est. A sereghajtó már nemcsak nevében, de külsejében is patrióta.

A Forma-1-es mezőny tavalyi sereghajtója, a Force India a hét közepén vasárnapra ígérte 2009-es modelljének bemutatóját, de végül már egy nappal korábban kibocsátotta róla a képeket.

A tulajdonos, Vijay Mallya után VJM02-esnek keresztelt autó idén a Mercedes motorjával és a McLaren felfüggesztésével, KERS-ével és sebességváltójával, de önálló tervezésű kasztnival versenyez majd.

Sutil már kipróbálhatta (vezess.hu)

Sutil már kipróbálhatta (vezess.hu)

Az autó festése különbözik a tavalyitól, míg a 2008-as piros-arany-fehér séma távolról könnyen összetéveszthető volt a McLarennel, idén a Force India nevéhez méltó, karakteres fényezést kapott: a fehér-narancs-zöld az indiai nemzeti trikolórt idézi.

Az autót szerdán Silverstone-ban küldték pályára az első próbakörökre, de az igazi munka csak holnaptól Jerezben kezdődik. A kiscsapat tavaly november óta nem tesztelt, így összesen nyolc napjuk lesz a holnaptól kezdődő jerezi, majd a jövő héten Barcelonában folyó teszteken a március végi szezonnyitóig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik