Minden idők egyik legeredményesebb síugrója, a tavaly visszavonult finn Janne Ahonen azt tervezi, hogy két ezüstérem után harmadszor is harcba száll az olimpiai aranyért.
Olasz sajtóértesülések szerint az AC Milan szemet vetett a Manchester United védőjére, Nemanja Vidicsre, de a szerb játékos ügynöke cáfolta ezt az értesülést.
Bezárt Esztergomban a városi moziként működő Bajor Ágost Kultúrmozgó, mert az önkormányzat nem akarta vállalni a közel tízmilliós átköltöztetés költségét. A város sajtófelelőse szerint az önkormányzat a héten több tárgyalást folytat az új mozi indítása érdekében.
Pályafutása befejeztével az Egyesült Államok profi futballbajnokságában (MLS) szeretne klubot vásárolni David Beckham, aki egy hétvégi megállapodás szerint az idény végéig marad az AC Milanban.
A legutóbb Monterrey-ben nyolcaddöntős Szávay Ágnes változatlanul a 27. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, a többi magyar viszont javított.
Nyáron közösen edz a világ leggyorsabb embere és a tavalyi év legjobb futballistája. Görögországban ismét botrányt okoztak a szurkolók, Zidane pedig a Real Madridnál kaphat állást. Rövid hírek a foci világából.
Elképesztő Európa-csúcsot ugrott a fedett pályás Eb utolsó napján a német Sebastian Bayer. Carl Lewis világcsúcsától alig maradt el a fiatal német, aki talán Mike Powell 18 éves szabadtéri rekordját is megdöntheti.
A kétszeres aranylabdás brazil Ronaldo visszatérését követően megszerezte első gólját tétmérkőzésen, és ez olyannyira megőrjítette csapata, a Corinthians híveit, hogy kis híján tragédiába torkollott az ünneplés... Nézze meg a saját szemével!
Az orosz Medvegyi Csehov, a horvát HC Zagreb vagy a félelmetes spanyol Ciudad Real lehet az MKB Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A sorsolást hétfőn (ma) 18:30 órakor rendezik Bécsben.
Mind jobban mélyül a gödör a Valencia alatt, a csapat február elseje óta nyeretlen a spanyol labdarúgó-bajnokságban, legutóbb sereghajtó Numancia győzte le.
Feltölthető elemeket használni kiváló módja, hogy óvjuk a környezetet, csökkentsük a felesleges anyagfelhasználást, valamint időt és pénzt spóroljunk. A normál feltöltős elemeknél csak egy jobb van, az önmagát feltöltő elem.
Megnyerte csoportját az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, miután a másik már biztos negyeddöntős együttes, a német Flensburg-Handewitt vasárnap kikapott a spanyol Ademar León otthonában. A kvartett első helye előnyökkel jár: a magyar csapatnak a negyeddöntőben csoportmásodik riválisa lesz, és a visszavágót rendezheti majd hazai környezetben.
Huszár Erika szombati, 500 méteren elért nyolcadik helyezése után vasárnapra is jutott egy remek magyar eredmény a bécsi rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon: Heidum Bernadett 12. lett 1000 méteren.
A rutinos támadó egymaga fektette kétvállra az Atalanta együttesét, győzelmükkel a milánóiak megerősítették harmadik helyüket a tabellán. Meglepetésre hazai pályán botlott a Fiorentina és a Napoli az olasz bajnokságban.
A Chelsea és a Manchester United már elődöntős az FA-kupa kupában, az Ágyúsok viszont egy körrel le vannak maradva, miután a nyolcaddöntőben gólnélküli döntetlent játszottak a Burnley ellen. Az újrajátszott meccsen már esélye sem volt a másodosztályú ellenfélnek.
Balázs Attila vasárnap nagy csatában, öt játszmában kikapott Grigor Dimitrovtól, ezzel a vendég bolgár férfi teniszválogatott 3-1-es, behozhatatlan előnyre tett szert a magyarok ellen a tenisz Davis Kupa Euro-Afrikai Zóna II. csoportjának első fordulójában, Győrben.
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott második lett az egri nemzetközi tornán, miután a vasárnapi zárókörben 9 góllal verte az Egyesült Államok tavaly Pekingben ezüstérmes együttesét, s rosszabb gólkülönbségével az ötkarikás bronzérmes szerbek mögé szorult.
A tőzeges talajon épült, Nagykanizsa-Budapest vasútvonal és az M7-es autópálya töltését veszélyezteti a belvíz, ami több mint ezer hektárt öntött el a Kis-Balaton térségében.
Noha Knoch Viktor bukása miatt már a pénteki 1000 méteres számmal befejezte szereplését a bécsi rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, mégsem csalódott, mert amint azt mondta, kifejezetten sikeres szezont zárt.