A legpatinásabb európai kupasorozat negyedik fordulójában az Arsenal 0-0-s döntetlent játszott a Burnley otthonában. A másodosztályú ellenfél decemberben a Ligakupából ejtette ki Arsene Wenger csapatát, volt így miért visszavágniuk az Ágyúsoknak.
Ennek ellenére a londoniak francia mestere nem szakított a hagyományokkal, és a fiataloknak szavazott bizalmat az Emirates-ben. Wenger döntése helyesnek bizonyult, elsősorban Carlos Vela volt elemében, és a fiatal mexikói csatár az első félidő derekán vezetést is szerzett: egy pimasz csel után higgadtan emelte át a kapujából kifutó vendégkapust.
A második félidőben a hosszú ideig sérüléssel bajlódó Eduardo duplázta meg a londoniak előnyét. A horvát-brazil csatár azonban nem örülhetett maradéktalanul a góljának, nem sokkal később sérülten kellett elhagynia a pályát.
Az Arsenal győzelme azonban egy percig nem forgott veszélyben, a Burnley megközelíteni sem tudta a néhány hete, az első meccsen mutatott produkcióját. A végeredményt Eboue állította be a 84. percben, a meccs legjobbjának, Velának a sarkazásos passzából.
A vasárnapi meccsen – csereként – pályára lépett az Ágyúsok fiatal sztárja, Theo Walcott is, aki sérülése miatt közel négy hónapot kihagyott.
A londoniak ellenfele Halmosi Péter gárdája, a Hull City lesz majd a negyeddöntőben.
Négy között az everton
A továbbjutást már szombaton kiharcoló Manchester United és Chelsea után vasárnap az Everton is beverekedte magát az elődöntőbe az angol labdarúgó FA Kupában. A liverpooliak a félidőben még hátrányban voltak a vendég Middlesbrough-val szemben, a szünet után azonban hat perc alatt sikerült fordítaniuk, s így 1995-ös végső sikerük után először ott vannak a legjobb négy között.
Everton-Middlesbrough 2-1
Gól: Fellaini (50.), Saha (56.), illetve Wheater (44.)
FA-kupa, nyolcaddöntő, újrajátszott meccs:
Arsenal-Burnley (II. osztályú) 3-0
Gól: Vela (25.), Eduardo (51.), Eboue (84.)
Szombaton játszották
Negyeddöntő:
Fulham-Manchester United 0-4
Coventry City (II.)-Chelsea 0-2
A vasárnap esti sorsolás alapján az elődöntőben Arsenal vagy Hull City-Chelsea és Manchester United-Everton mérkőzésekre kerül sor. A találkozókat április 18-án és 19-én rendezik.