Megkezdik hétfőn a Velencei-tó „feltöltését"; a jelenlegi 154 centiméteres vízállást az idegenforgalmi idény kezdetére 160-165 centiméterre akarják növelni.
Döntés születhet az úszók versenydresszeinek szabályozásáról a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) csütörtöktől, Dubajban sorra kerülő háromnapos konferenciáján.
Eldőlt, hogy idén szeptember 20-án nem lesz gyorsasági motoros Magyar Nagydíj a Sávoly mellé tervezett Balatonringen, a verseny szervezője ugyanis időpont-módosítást kért a jogtulajdonos Dorna cégtől és a Nemzetközi Motorsport Szövetségtől (FIM), új dátumként 2010 tavaszát jelölve meg.
Húsz év kihagyás után újra beindulni látszik az egykor miskolci Swetter együttes. Március 15-én, a Duna Tv-n bemutatják az itthon egyedülálló, 14 kamerás koncertfelvételüket, és várhatóan újra több hangversenyt is ad a Ki mit tud-döntős „népi-metál” csapat.
Magyarország a 48. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Az alaposan elpáholt Real Madrid szakvezetője és csapatkapitánya is elismerte, hogy a Liverpool jobb volt, és megérdemelten jutott be a BL negyeddöntőjébe. Persze, a 0-4, illetve összesítésben a 0-5 után mi mást lehetett volna mondani…
Mobil szélgenerátorral, környezetbarát mosógéppel, passzív házzal és napkollektoros kerti zuhannyal az idei Greenexpo arra világít rá, mit tehetünk mi magunk a környezetvédelemért, miközben pénztárcánkat is megkímélhetjük.
Súlyos agyrázkódással kórházba került Mocsai Tamás, a német TBV Lemgo magyar válogatott kézilabdázója, miután a kedd esti, Göppingen elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen egy ütközés után a padlóra esve beütötte a fejét.
Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze, korábbi igazgatója vette át a második alkalommal odaítélt Kaszás Attila-díjat kedden este a fővárosi Nemzeti Színházban.
A Balatonban túl sok, a Velencei-tóban viszont kevés a víz. Míg az előbbit napok óta "csapolják" a szakemberek a Sió-csatornán keresztül, addig az utóbbit március 16-án elkezdik feltölteni a Pátkai-tározóból.
Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint nincs realitása annak, hogy szeptember 20-án a Balatonringen gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot rendezzenek, ugyanakkor még nincs veszve a magyarországi verseny.
Rövidesen birtokba vehetik a sportolók a 360 millió forintból felújított Maty-éri kajak-kenu és evezős pályát. A kivitelező rövidesen végez a munkával, nézze meg videónkon a világszínvonalú létesítményt.
Az igazi kávé felvillanyoz, akkor miért nem tehetné ugyanezt egy teafilter is? Így született meg a világító teafilter, amely ugyan fogyasztásra alkalmatlan, viszont igen energiatakarékos világítótest.
Szerdán egy favorittól biztosan búcsút vesz a Bajnokok Ligája mezőnye: vagy az angol, vagy az olasz bajnok számára véget ér az európai kaland, és akár a Barcelona is bajba kerülhet a Lyonnal szemben. Nem kizárt a csillaghullás...
Hippikommunából hogyan lett hírhedt terrorista banda? A Baader–Meinhof-csoport című német – akciókban bővelkedő – Oscar-jelölt drámát március 12-től játsszák a magyar mozik.
Esélye nem volt a Real Madridnak a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében, a Liverpool hengerelt az Anfield Roadon is gólképtelen spanyol bajnok ellen. A Chelsea-t az egyre jobb formába lendülő Drogba lőtte tovább, a Bayern ezúttal hetet vágott a Sportingnak.
A bajnok MKB Veszprém jutott elsőként a legjobb négy közé a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután a negyeddöntő visszavágóján is könnyedén nyert a Balatonfüred ellen.
A kormánybiztos szerint esélytelen, hogy a szeptemberi futamig megépüljön a sávolyi MotoGP-pálya. A kivitelező egyelőre hallgat, a spanyol cég csütörtökre ígért választ.