augusztus 15-20.
Székesfehérvár
Az egykori királyi székhelyen augusztus közepétől öt napon keresztül zajlik a Nemzetközi Néptáncfesztivál. Az eseményen rengeteg külföldi vendégegyüttes is fellép.
augusztus 30-szeptember 7.
Budapest
A XI. Zsidó Nyári Fesztiválon a zsidó kultúra, vagy éppen zsidó származású zenészek, előadóművészek alkotásait, előadásait élvezheti a közönség. A magyar fellépők mellett érkeznek Izraelből is művészek.
augusztus 14- 21.
Debrecen
A cívis városban idén is megrendezik Európa egyik legnagyobb virágkarneválját. A virágkölteményeken kívül természetesen idén is zenekarok és előadások szórakoztatják a résztvevőket.
A lengyelektől is kikapott - mégpedig 60-53-ra -, így három vereséggel fejezte be szereplését kedden a magyar válogatott a lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságon.
Klímabarát otthonok és intézmények támogatását tervezik a Belgium és Spanyolország számára értékesített szén-dioxid kvóta forrásából. 28,2 milliárd forintot fognak szétosztani.
A női kosárlabda-válogatott csak akkor juthatott volna tovább a csoportkörből, ha az utolsó meccsén legalább tíz ponttal legyőzi az ellenfelét. Az első félidő után hatgólos volt a Rátgéber-csapat előnye, de a lányok a meccs végére teljesen összezuhantak, és harmadszor is kikaptak.
Nyitónézettség-rekordot Magyarországon döntött az új robotfilm, a Terminátor – Megváltás. Örülhetnek a gyártók, a forgalmazók. Csupán egyvalaki fintorog – joggal. A néző.
Megkezdődött a Tiszán és a Tisza-tavon a legnagyobb termetű magyarországi kérészfaj, a tiszavirág rajzása. A vízi rendőrök a természetvédőkkel együtt igyekeznek megakadályozni, hogy a védett rovarokat - főként a horgászok - illegálisan begyűjtsék.
Mindössze néhány héttel a Depeche Mode énekesén, Dave Gahanen végrehajtott műtétet követően a világhírű brit csapat újra színpadra állt: folytatják Tour of The Universe nevű turnéjukat, így nem marad el a június 23-i budapesti fellépés.
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) visszafizeti a jegyárat azoknak a szurkolóknak, akik a londoni közlekedési sztrájk miatt nem tudnak kilátogatni szerda este a Wembley-stadionba, az Anglia-Andorra világbajnoki selejtezőre.
Egy napja, hogy a parlament elfogadta, hogy a jövőben ne naptári évhez kötődjön a kötelezőbiztosítás érvényessége. Nem csak ennyiben változott a gépjárművek kötelező biztosításának módszere.
A birminghami füves pályás női tenisztorna első fordulójában Czink Melinda 6:4, 6:3-ra győzte le ellenfelét, a spanyol Arantxa Parra Santonját. A magyar versenyző ezzel bejutott a 32 közé a 220 ezer euró összdíjazású viadalon.
Június 15-én mindkét állandó formációjával fellép a Művészetek Palotájában Kiss Erzsi. Az egyedi zenei nyelvet kifejlesztett énekesnő különleges produkciókkal színesíti az estjét.
Oroszországban 47 százalékkal csökkent, Kínában ezzel szemben 14,3 százalékkal nőtt a járműértékesítés. A kínai autógyártók szövetségének adatai szerint a január-május közötti időszakban 4,96 millió gépkocsi kelt el az ázsiai országban.
A Real Madrid egy zsák pénzért, nem kevesebb mint 65 millió euróért vette meg Kakát az AC Milantól, de a brazil labdarúgó ezzel is csak a második a vonatkozó ranglistán. A FigyelőNet számba vette a világ legdrágább játékosait, felidézve a hőskört is, amikor valaki mindössze ezerfontos transzferdíjjal írt történelmet.
A válság miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a közepes zenei fesztiválok, ráadásul telítődött a piac is, ma már minden nyári hétvégére több fesztivál esik, ami megosztja a „vevőkört”. Szerzőnk, a csütörtökön induló Fesztergom egyik szervezője avatja be olvasóinkat a kulisszatitkokba.