Csúnyán elszámolta magát a gyorsaságimotoros-világbajnokság éllovasa. Julian Simon 1 körrel a Katalán Nagydíj leintése előtt ünnepeltette magát, végül a dobogóról is lemaradt.
Cristiano Ronaldóval ellentétben a csapatkapitány Gary Neville és az év legjobb „vörös ördögének" megválasztott Nemanja Vidics is hűséges az angol bajnokhoz.
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Az idei évtől új elnevezéssel, Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja néven rendezik meg a határon túli teátrumok seregszemléjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban, ahol június 19. és 27. között huszonöt romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai magyar társulat előadását láthatja a közönség.
Két döntőben is alulmaradt, és egyformán csak második lett a világ legjobb úszójaként számon tartott amerikai Michael Phelps. Cseh László egyik legnagyobb vetélytársa, Ryan Lochte már most csúcsformában várja a római világbajnokságot.
Európa többi élklubjához hasonlóan az Internazionale is már javában a következő szezonra tervez. Jose Mourinho két honfitársát igazolná le, Ibrahimovic-ot pedig tartaná a milánói gárda portugál trénere.
Kolumbiában felejtette egyik labdarúgóját a múlt szerdán vívott vb-selejtezőt követően a perui válogatott. A játékosoknak elegük van a kaotikus szervezésből.
A múlt heti, birminghami viadalon negyeddöntős Czink Melinda tovább javítva egyéni rekordját, az 57. helyről a 54.-re ugrott előre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Az élen a nőknél és a férfiaknál sincsen változás.
Öt nap múlva zárul a Pixrael on-line fotóverseny. Eddig több száz fotó érkezett, és a magyar verseny sikerén felbuzdulva jövőre több ország is csatlakozhat. A 100. születésnapját ünneplő Tel-Avivot bemutató képeket kiállításon mutatják majd be.
A felemás rendszerváltás és a politikailag "korrekt" politikusok miatt tudott ekkora sikereket elérni a Jobbik – mondta el az LMP EP-listáján szereplő zenész. Lovasi mostanában gőzerővel a Fishing on Orfű-fesztiválra készül és egyelőre nem látja működőképesnek a Kispál és a borzot. FN-interjú.
Belehalt sérülései egy mexikói versenyző, miután a társa kerítésnek nyomta. A rali világbajnokságon Mirko Hirvonen csökkentette hátrányát Loebbel szemben, aki sok másik riválishoz hasonlóan nem tudta befejezni az Akropolisz-ralit.
A Los Angeles Lakers megszerezte 15. bajnoki címét, miután hétfőre virradóra idegenben győzte le Orlando Magicet, ezzel 4-1-re megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjét, amelynek legjobbja Kobe Bryant lett.
Folytatódhat a Real Madrid „nagybevásárlása", spanyol lapértesülés szerint ugyanis Florentino Perez klubelnök Diego Forlánt is le kívánja szerződtetni.
Hogyan kerülhetjük el a horror utazási élményeket? Hogyan küszöböljük ki az utazási iroda esetleges átvágásait vagy a lefoglalt tengerparti szállodában jelentkező problémákat? Hasznos tanácsok az FN-en, amelyeket érdemes megfontolnunk az utazás lefoglalásakor, nehogy bírósági üggyel végződjön a várva várt nyaralás.
Tizenhat év után tudott ismét nyerni a Peugeot csapat a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági autóversenyen. A második nap után is Szalay Balázs vezet a tereprali országos bajnokság harmadik futamán, a Baja Eurocarpaticán.
A dél-afrikai Konföderációs-kupán az Európa-bajnok spanyol válogatott félgőzzel is magabiztos győzelmet aratott Új-Zéland válogatottja fölött. Torres mesterhármassal villant.
Drámai, 26-25-ös vereséget szenvedett a jól játszó magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-ezüstérmes horvátok otthonában, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a decemberi kínai világbajnokságra, miután a selejtező visszavágóján Nyíregyházán is nyert, mégpedig fölényesen, 33-22-re.
Lewis Hamilton Senna iránti rajongása közismert, de most az is kiderül, hogy az F1-es mezőny más tagjai kire néztek fel, mielőtt ők maguk is a világ legjobbjai közé emelkedtek.
Nem hozott gólt a labdarúgó Konföderációs-kupa vasárnapi nyitómérkőzése: a házigazda dél-afrikaiak és az Ázsia-bajnok irakiak megosztoztak a pontokon Johannesburgban.
A finn Mikko Hirvonen nyerte a görögországi Akropolisz-ralit, a világbajnoki sorozat hetedik versenyét. A finn pilóta hét egységre megközelítette az éllovas Sébastien Loeböt.
Talmácsi Gábor a 17. helyen végzett a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíján. A MotoGP géposztály vasárnapi versenyét egy bravúros manőver után Valentino Rossi nyerte.
Nagy felfutásra számít az idén a Volkswagen annak köszönhetően, hogy a német parlament jóváhagyta a roncsprémium alkalmazásának kiterjesztéséről szóló törvényt.