Élet-Stílus

Torres triplával kezdett

admin
admin

2009. 06. 14. 22:56

A dél-afrikai Konföderációs-kupán az Európa-bajnok spanyol válogatott félgőzzel is magabiztos győzelmet aratott Új-Zéland válogatottja fölött. Torres mesterhármassal villant.

A találkozó az első szűk félórában eldőlt. A 6. percben Fabregastól Torres kapott nagyszerű passzt a tizenhatos előterében, s futtából a kapu bal oldalába csavart – a gyors gól szárnyakat adott a liverpooli támadónak, aki ezt követően még további kettőt szerzett. Klasszikus mesterhármas!

A 17. percben 3-0 volt az európaiaknak – hat perccel később már négy volt a fór: Riera-Capdevilla összjáték után a szélső védő balról laposan középre gurított, ahol Fabregas egyes egyedül ácsorgott. A találkozó elveszítette komolyságát, a spanyolok tartalékra kapcsoltak, míg az óceániai bajnok (az örökös első Ausztrália már Ázsiában vitézkedik) ereje arra szorítkozott, hogy a félpályánál megpróbálja megállítani a vörös mezesek támadásait.

Ez a második félidő elejéig sikerült is, akkor viszont Boyens szarvashibája nyomán Villa is megszerezte első találatát.

Torres lépett el a balszélen, középre adását az új-zélandi védő elnézte, s az érkező valenciai támadó könnyedén szerezte meg csapata ötödik gólját.

Fabregast Brown próbálja szerelni (MTI/EPA)

Fabregast Brown próbálja szerelni (MTI/EPA)

A folytatásban nem esett több találat, a lelkes ám meglepően kevesen kilátogató dél-afrikai nézők kürtökkel és tánccal színesítették a hajrára érdektelenné váló mérkőzést, amelybe csupán a togói Komi Konyoh felettébb egyéni döntései csempésztek némi izgalmat.

A partjelző a csereként beálló Cazorlát két alkalommal is tévesen állította meg – a második „leshelyzetnél” a középpályás bő másfél méterrel volt hátrébb a labda elrúgásának pillanatában.

Ám a játékvezetői hibák aligha rontották el a spanyolok estéjét – a torna egyik esélyese favorithoz méltó teljesítménnyel tudta le az első (szerény) akadályt. A Del Bosque-tanítványok ezzel sorozatban 33. találkozójukon maradtak veretlenek, s megközelítették a csúcstartó brazilokat, akik 1993 és 1996 között megszakítás nélkül 35-ször nem kaptak ki.

konföderációs-kupa, dél-afrika

A csoport, 1. forduló:

Spanyolország-Új-Zéland 5-0 (4-0)
Rustenburg, Bafokeng stadion. Vezette: Codjia (benini)
Gól: Torres (6., 13., 17.), Fabregas (24.), Villa (48.)
Spanyolország: Casillas – Ramos (Arbeola, 54.), Albiol, Puyol, Capdevila – Fabregas, Xavi (Cazorla, 54.), Xabi Alonso, Riera – Villa, Torres (Silva, 70.).
Új-Zéland: Moss – Mulligan, Boyens, Vicelich, Lochhead – Brockie (Christie, 28.), Elliott, Brown, Bertos – Smeltz (James, 76.), Killen (Bright, 85.)
Az állás:
1. Spanyolország 3 pont, 2-3. Dél-Afrika és Irak 1-1, 4. Új-Zéland 0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.