Élet-Stílus

Talmácsi 17. lett, Rossi oktatott

Talmácsi Gábor a 17. helyen végzett a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíján. A MotoGP géposztály vasárnapi versenyét egy bravúros manőver után Valentino Rossi nyerte.

A magyar pilóta, aki péntek délelőtt írt alá új csapatához, a Scot Racing Teamhez, 800 kcm-es Hondával életében először – s első közép-európai versenyzőként – rajtolhatott a királykategóriában GP-viadalon.

Jól kezdett, de érezhető volt a rutintalansága és érthető az óvatossága, ennél fogva csakis az lehetett a célja, hogy végigmenjen a pályán. Ez sikerült neki, miközben megelőzni senkit sem tudott – igaz, ketten (a spanyol Elias és a csapattárs japán Takahasi) kiestek előtte.

“Nagyon boldog vagyok, hogy sikeresen túl vagyok a MotoGP-debütálásomon” – mondta Talmácsi a csapat tájékoztatása szerint. “Sok versenyző el sem jut ide, ez egy hatalmas lehetőség számomra.”

Talmácsi a 17. lett első MotoGP versenyén (MTI/EPA)

Talmácsi a 17. lett első MotoGP versenyén (MTI/EPA)

Az élen ugyanakkor hatalmas volt a küzdelem. Előbb a két yamahás, Rossi és Lorenzi faképnél hagyták a ducatis Stonert, majd egymás ellen mérkőztek az első helyért: három körrel a vége előtt Rossi az egyenes végén egy remek külső előzéssel meglepte az ifjú spanyolt, aki viszont egy körrel később szintén az egyenesben erőből válaszolt.

Az utolsó körben egymást előzgették a csapattársak, ám az utolsó jobbos kanyarban Rossi ismét előhúzott valami rá jellemzőt a tarsolyból – fékezés helyett bevágott Lorenzo elé, a tempót vesztő spanyol már csak az egyenesben vághatott volna vissza, Rossi előnye viszont túl nagy volt a visszakapaszkodáshoz. A címvédő pályafutása 99. világbajnoki futamelsőségét szerezte. A dobogóra fellépő három pilóta a pontversenyben azonosan áll: ennél kiegyenlítettebb aligha lehetne a világbajnokság.

A negyedliteres géposztályban Németh Balázs a 18. lett, míg az ugyanitt szintén Apriliával próbálkozó Tóth Imre két körrel a vége előtt kiesett. Németh 42:48.506 perces idővel, az elsőtől bő 39 másodperccel lemaradva ért célba, ami jó eredménynek könyvelhető el, hiszen a Balatonring Team pilótájának a mostani volt pályafutása második vb-futama.

Egymás nyakán: Rossi, Lorenzo és Stoner (MTI/EPA)

Egymás nyakán: Rossi, Lorenzo és Stoner (MTI/EPA)

“A rajtom jobban sikerült, mint két hete, mert tudtam gyakorolni az edzéseken. Tulajdonképpen eljöttem a mezőnnyel, nem maradtam le. A verseny első felében harcoltam a többiekkel, volt egy olyan kör, amikor oda-vissza előzgettük egymást többször is. Aztán a verseny második felére szétszakadt ez a csoport, az utolsó 8-9 kört már egyedül kellett megtennem. Ez volt az első versenyem száraz körülmények között, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. A jövő héten lesz egy kétnapos teszt, ahol ott lesz a csapat többi tagja is, és egy ilyen kétnapos teszten nagyon jól be lehet állítani a motort, nagyon sok kört lehet megtenni, tulajdonképpen egész nap motorozhatok, úgyhogy az nagyon jó tapasztalatszerzés lesz” – mondta Németh Balázs.

Nyert az Apriliával versenyző spanyol Hector Bautista (41:09.018 p) a japán Aojama Hirosi (Honda) és a spanyol Hector Barbera (Aprilia) előtt.

A Katalán GP-n a 125-ösök befutója egészen különös furcsasággal szolgált: a spanyol Julián Simón már győztesként ünnepelte magát, amikor kiderült számára, hogy még egy kör hátravan a versenyből. Ám már hiába igyekezett, végül is csak negyedik lett, győzött az olasz Andrea Iannone.

katalán nagydíj, barcelona

MotoGP, végeredmény:
1. Rossi (olasz, Yamaha) 43:11.897; 164.138 km/ó
2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) +0.095
3. Stoner (ausztrál, Ducati) +8.884
4. Dovizioso (olasz, Honda) +8.936
…17. Talmácsi Gábor (Honda) +1:27.640
Az állás 6 verseny után:
1. Rossi 106 pont, 2. Lorenzo 106, 3. Stoner 106, 4. Dovizioso 69

250 kcm, végeredmény:
1. Bautista (spanyol, Aprilia) 41:09.018
2. Aojama (japán, Honda) +7.185
3. Barbera (spanyol, Aprilia) +7.282
4. Pasini (olasz, Aprilia) +10.784
…18. Németh Balázs (Aprilia) +1.39.488
Tóth Imre (Aprilia) kiesett.
Az állás 6 verseny után:
1. Bautista 108 pont, 2. Aojama 96, 3. Barbera 75, …13. Talmácsi Gábor (a Katalán GP-től már a MotoGP kategóriában versenyez) 28,…18. Tóth Imre 11

125 kcm, végeredmény:
1. Iannone (olasz, Aprilia) 41:10.494
2. Terol (spanyol, Aprilia) +2.245
3. Gadea (spanyol, Aprilia) +2.330
Az állás 6 verseny után:
1. Simón (spanyol, Aprilia) 84 pont, 2. Smith (brit, Aprilia) 82,5, 3. Iannone 71,5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik