A Békéscsaba elleni bajnokin egy teljesen átlagos, mindennapos mozdulat során Görbicz Anita porcsérülést szenvedett. A Győr klasszis irányítóját már meg is műtötték, várhatóan 4-6 hetet kell kihagynia.
Knoch Viktor csütörtök hajnalban nem tudott továbbjutni a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számának selejtezőjéből, ám erről szerinte elsősorban német riválisa és a bírók tehetnek.
Sir Anthony Hopkins sokak számára ismeretlen szerepben mutatkozik be most először Európában: az Oscar-díjas színész festményeiből nyílt tárlat a héten egy londoni galériában.
A február 21-én és 22-én rendezett selejtezőn dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot a világ legrangosabb szakácsversenyén, a Bocuse d’Oron, amelyen talán pont a legjobbak nem vesznek részt. Ők inkább a hazai csúcsgasztronómiai szervezet versenyén indulnak, de valószínűleg a Bocuse d’Orra amúgy sem vagyunk még készek.
A Pécsi Nemzeti Színház kedd esti előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika, pár nappal korábban egy méretes alkatrész zuhant a színpadra - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Mentővel kellett kórházba szállítani Eperjes Károly színművészt, miután rosszul lett a XI. kerületi, Bazsalikom utcai gyógyszertárban - tudta meg a Bors.
Gőzerővel zajlik a lakossági internetes szolgáltatások fejlesztése a hazai energiapiacon. Az ügyfélszolgálataik egyre inkább az interneten érhetők el - írja a csütörtöki Világgazdaság.
A címvédők sorozatos sikereit hozta a vancouveri téli olimpia szerdai versenynapja: hét számban osztottak érmet, s ezek közül négyben a torinói győztesek diadalmaskodtak. Berecz Anna női lesiklásban a remek 35. helyet szerezte meg.
Csütörtökön mutatják be az Egyesült Államok legnagyobb független filmstúdiójának első európai beruházását, a Rákospalotán áprilisban megnyíló Raleigh Studios Budapestet - írja a Világgazdaság.
Makk Károly közel hét éve nem készített filmet; mostani új munkája, az Így, ahogy vagytok pedig a korrupciót állítja a középpontba. Az idős alkotóval arról beszélgettünk milyen volt a korrupció régen és most. Videó.
A címvédő Győri Audi ETO KC szoros mérkőzésen két góllal nyert Békéscsabán a női kézilabda NB I rangadóján, a férfi bajnokságban simán nyert a Tatabánya.
A Bayern München egy hatalmas lesgóllal győzte le a Fiorentinát, míg az Arsenal tulajdonképpen saját magát verte meg Portóban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Nem jön ki fizetéséből Galkó Balázs, ami nem csoda, hisz havonta 120 ezer forintot kap kézhez. Az ismert, hatvanéves színészünk ezért szokatlan lépésre szánta el magát. Videó.
A Nemzeti Sporttanács (NST) jelenlegi állapotában nem támogatja a 2020-as olimpiára való jelentkezéssel kapcsolatos törvényjavaslatot, amelyet a BOM, a budapesti olimpia előmozdítására alakult társadalmi szervezet készített.
Amennyiben azt gondolnánk, hogy a kézműves ipar manapság már nem is gyárt olyan bútordarabokat, mint egy túldíszített neobarokk szekrény, hát tévednénk. Egy csocsóasztalt 18 ezer Swarovski kristállyal díszíteni azért talán tényleg túlzás.