Élet-Stílus

Csütörtökön már játszana Dárdai Pál

Négy hónapos kihagyás után a visszatérésben bízik Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar válogatott labdarúgója.

A berlini klub kiváló játékosa az MTI-nek szerdán elmondta: bízik abban, hogy csütörtökön a Benfica elleni, hazai Európai Liga-mérkőzésen már ott lehet a csapatban, de legalább a kispadon helyet kap.
Dárdai – akinek tavaly november elején műtötték jobb bokáját – elmondta: hosszú lábadozás, illetve rehabilitáció után az elmúlt hetet már teljes erővel végig edzette a csapattal. A többi szavai szerint már az edzőtől függ. Azt elismerte, hogy – mint fogalmazott – kilencven percre még biztos nem jó, de reméli, hogy hosszú sérülése után egy félidőre talán szerepet kaphat.
A Benfica elleni két találkozón egyébként már kiesésre megy a játék, de – mint mondta – bíznak a továbbjutásban.

A berlinieknél amúgy a Bundesliga-szereplés miatt nem túlságosan jó a hangulat. A Hertha továbbra is az utolsó helyen áll. Ami bizakodásra ad okot, hogy a Hertha BSC előtt állók sem nyertek. A Nürnbergtől négy ponttal van lemaradva az együttes, a minimális célként kitűzött osztályozóktól kicsit többel, így vasárnap a Freiburg ellen mindenképp nyerniük kell a fővárosiaknak.

“Ha nem győzünk, bajban vagyunk” – hangsúlyozta az MTI-nek Dárdai, aki szerint most már szinte a taktika is mindegy, és minden a játékosok hozzáállásától, elszántságától függ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik