Élet-Stílus

Döbbenetes hibák, lesgól a BL-ben – videó

A Bayern München egy hatalmas lesgóllal győzte le a Fiorentinát, míg az Arsenal tulajdonképpen saját magát verte meg Portóban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Tom Henning Övrebö a tavalyi kiírás elődöntője után hetekre kibérelte magának az európai sportsajtó hasábjait – miután a Chelsea és a Barcelona párharcának visszavágóján több tizenegyesnek vélt esetben is elnéző volt a katalánokkal -, és gyaníthatóan most is sokan a szájukra veszik majd a norvég bíró nevét. A játékvezető főszerepet játszott a müncheni találkozón azzal, hogy vegytiszta lesgólt adott meg a hazaiaknak, akik 2-1-re nyertek, és előnnyel várhatják a firenzei visszavágót.

A találkozó nagy részében – az immáron 13 egymásután elért győzelmet számláló – Bayern München dominált, többet birtokolta a labdát, többet támadott, mint az ellenfele, de a hullámvölgyben lévő, legjobbját nélkülöző olasz csapat az előzetes várakozásoknak ellentmondóan jól tartotta magát, a védekezés mellett ellentámadásokra is maradt ereje, az első végén aztán mégis hátrányba került. Franck Ribéry bukott el a tizenhatoson belül, a továbbcsorgó labdát Mario Gomez ugyan a hálóba vágta, de Övrebö kezdőkör helyett a büntetőpontra mutatott. Arjen Robben végezte el a tizenegyest, és higgadtan a bal alsó sarokba helyezett – így zsinórban hatodik mérkőzésén volt eredményes.

A szünetben Daniel van Buytent sérülés miatt le kellett cserélni, és emiatt igencsak megzavarodott a bajor csapat védelme, olyannyira, hogy egy szögletet követően kapitulált. Stevan Jovetic lábáról Per Kröldrup elé került a labda, és a dán játékos néhány lépésről a jobb alsó sarokba gurított. A folytatásban megélénkült a játék, kisvártatva újra egy firenzei, jelesül Jovetic került lövőhelyzetbe, de a kapus védett.

A Bayern néhány perc alatt rendezte a sorait, újra átvette a játék irányítását, és a Robbent lekönyöklő Massimo Gobbi kiállítása miatt emberelőnyben akciózhatott. A Fiorentina a hátralévő mintegy 20 percben már egyértelműen a túlélésre játszott, de nem úszta meg újabb kapott gól nélkül, amiért elsősorban Övreböt, illetve annak asszisztensét hibáztathatja. Robben távoli lövése után a labda kipattant Sebastian Feryről, majd Ivica Olic a hozzá hasonlóan csereként beállt, Miroslav Kloséhoz fejelt, aki elővetődve a kapuba bólintott. Szépséghiba, hogy mindezt egyértelműen lesről tette.

A játéknap másik mérkőzésén a Portóban fellépő Arsenal tulajdonképpen saját magát verte meg. Az angol csapat már a 10. percben hátrányba került, miután a beadásra váró, kapujából kimozduló Lukasz Fabianski elnézte Silvestre Varela lövését, és a saját kapujába paskolta a labdát. Néhány perccel később a visszatérése után második Arsenal-meccsén játszó Sol Campbell egy szöglet után fejesgóllal egyenlített, és az 1-1 kiváló, továbbjutással kecsegtető eredmény lett volna Arsene Wenger csapatának.

A feltételes mód helytálló, merthogy az Arsenal egy újabb szarvashiba miatt kikapott a Sárkány-stadionban. A negatív főszereplő megint Fabianski volt, aki megfogta a labdát Campbell hazaadása után, a bíró pedig ezért közvetett szabadrúgást ítélt a tizenhatoson belül. A londoniak emiatt célba vették a játékvezetőt, de még bele sem tudtak melegedni az ítélet megvitatásába, amikor Ruben Micael gyorsan legurította a labdát Falcaónak, aki az üres kapuba helyezett. A dühbe gurult Wenger ezután már a gól megadását vitatta…

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:


Bayern München (német)-Fiorentina (olasz) 2-1 (1-0)

München, Allianz-Arena, v.: Övrebö (norvég)

Gól: Robben (45+3., 11-esből), Klose (89.), ill. Kröldrup (50.)

Kiállítva: Gobbi (73.)

Bayern: Butt – Lahm, Van Buyten (Contento, 46.), Demichelis, Badstuber – Schweinsteiger, Van Bommel – Robben, Ribéry, – Müller (Olic, 65.) – Gomez (Klose, 65.)

Fiorentina: Frey – De Silvestri, Kröldrup, Natali (Pasqual, 85.), Gobbi – Montolivo (Donadel, 83.), Bolatti – Marchionni, Jovetic (Felipe, 75.), Vargas – Gilardino

FC Porto (portugál)-Arsenal (angol) 2-1 (1-1)

Portó, Estádio do Dragão, v.: Hansson (svéd)

Gól: Varela (11.), Falcao (52.), ill. Cambell (18.)

Porto: Helton – Fucile, Rolando, Bruno Alves, Pereira – Fernando – Ruben Micael (Belluschi, 85.), Raul Meireles (Costa, 68.) – Hulk (M. Gonzalez, 81.), Varela – Falcao

Arsenal: Fabianski – Sagna, Campbell, Vermaelen, Clichy – Fabregas, Denilson, Diaby – Nasri (Eboué, 88.), Rosicky (Walcott, 68.) – Bendtner (Vela, 83.)

Keddi eredmények:

Olympique Lyon (francia)-Real Madrid (spanyol) 1-0
AC Milan (olasz)-Manchester United (angol) 2-3

A jövő heti program:

VfB Stuttgart (német)-Barcelona (spanyol), kedd
Olympiakosz (görög)-Girondins Bordeaux (francia), kedd
CSZKA Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol), szerda
Internazionale (olasz)-Chelsea (angol), szerda

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik