A Ferencvárosi Torna Club elnöksége pénteki, rendkívüli ülésén Kubatov Gábort választotta meg az egyesület új elnökének. Az adóhatóság az az FTC Zrt-nél vizsgálódik.
David Beckham csütörtökön csatlakozott amerikai futballklubja, a Los Angeles Galaxy keretéhez, és azt mondta: úgy érzi, jól tette, hogy eddig Angliában edzett, ez többet ért, mintha a strandon üldögélt volna.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról a Győri Nemzeti Színház vezetője: Nagy Viktor igazgatói megbízatását pénteken február 28-i hatállyal vonta vissza a győri közgyűlés.
Az örökösnő egy ’Stricik és táncoslányok’ névre keresztelt partival ünnepelte meg 30. születésnapját. Az eseményen mindenki az elvárások szerint beöltözött, bár így is elvétették páran a rendhagyó dress code-ot.
Három-három holland, orosz és portugál csapat játszik a nyolcaddöntőben. A spanyolok és a németek már csak egy képviselőben bízhatnak, a Leverkusen és a Villarreal ráadásul egymás ellen játszik. Íme, az Európa Liga nyolcaddöntőjének párosítása.
A „kommunáci” megállapodással Sztálin kommunista diktatúrája átlépte a Szovjetunió határait, majd Hitler bukása után meghatározója lett a XX. századi világtörténelemnek. A gyilkos rendszerek világszerte közel 100 millió ember haláláért felelősek. A kommunizmus áldozataira emlékezünk.
Az erős havazás miatt a Debrecen, valamint a Szolnok labdarúgócsapata szeretné elhalasztani hétvégi bajnoki mérkőzését a Monicomp Liga 17., első tavaszi fordulójából.
A Villarreal olasz támadója, Giuseppe Rossi szerint a Serie A visszaesett, s így már csak negyedik a rangsorban a Premier League, a Primera División és a Bundesliga mögött.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) strukturális átalakításának első fázisa, a megyei szövetségek jogi és szervezeti integrációja sikeresen lezajlott - mondta Roskó Zoltán operatív igazgató.
Még mindig nincs csapata Talmácsi Gábornak; a magyar versenyző, aki tavaly a gyorsasági motoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában szerepelt, azt mondta, megítélése szerint még van lehetősége arra, hogy induljon a március végén kezdődő vb-sorozatban.
A harmadik helyen kiemelt Arn Gréta három játszmában kikapott a svéd Johanna Larssontól magyar idő szerint péntekre virradóra az acapulcói salakpályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében.
A holland büszkeség napja. A PSV, az Ajax és a Twente is továbblépett az Európa Ligában, az eindhovenieknél Dzsudzsák természetesen főszerepet vállalt. Nincs olasz csapat a legjobb 16 között.
A Sisters of Mercy születésnapi bulira vár, míg a Quimbytől végre élőben hallhatjuk a lemezük anyagát, mag a vicces jamaicai stílusban éneklő Brains is új lemezzel jelentkezik. Programok hétvégére.
Huszti Szabolcs csapata, a Zenit 3-1-re legyőzte a vendég Young Boyst, így 4-3-as összesítéssel bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Európa Ligában. A magyar középpályás a 84. percben, csereként lépett pályára.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az ausztrálok után a németeket is 8-4-re verte, ezzel már biztosan megnyerte a Miskolcon zajló felkészülési tornát.