Két ember meghalt, további 33 pedig megsérült, amikor vasárnap reggel felborult egy szerb rendszámú autóbusz Horvátországban – írja az MTI tudósítója a szerb közszolgálati televízió (RTS) közlésére hivatkozva. A horvát egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a sérültek közül hatan súlyos, 27-en könnyebb sérüléseket szenvedtek. A mentők öt zágrábi kórházba szállították őket. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek és a tűzoltók, a mentéshez helikoptert is riasztottak.
A busz a szerb Niš Express közlekedési vállalat Niš és Zágráb között közlekedő menetrend szerinti járata volt. A jármű a horvát főváros felé tartott, amikor egyelőre ismeretlen okból letért az útról, áttörte az autópálya védőkorlátját. Ezután az úttesttől körülbelül tíz méterre az oldalára borult.
A helyi sajtóban megjelent felvételeken látható, hogy a busz az autópálya mellett, az oldalára fordulva állt meg. A horvát rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Egyelőre nem tudni, miért veszítette el a sofőr az uralmát a jármű felett.
