Élet-Stílus

Andrea Bocelli meghalt, majd másnap koncertet adott Varsóban

Vincenzo PINTO / AFP
Vincenzo PINTO / AFP
Nemrégiben több olvasónktól kaptunk emailt és üzenetet, hogy miért nem írunk a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli haláláról. Kissé meglepődtünk, ugyanis legjobb tudomásunk szerint az énekes makkegészséges, állítólagos halála után egy nappal például a lengyel fővárosban lépett fel.

A „félreértés” hátterében egy augusztus 25-én megjelent, angol nyelvű YouTube-videó állt, mely szerint Andera Bocelli egy nappal korábban, vagyis augusztus 24-én elhunyt toszkánai otthonában. A hírolvasó-típusú, megnyerő, komoly férfihang azt mondja: az olasz tenor hosszabb ideje küzdött májrákkal, de a betegségét idén januárig titkolták, akkor pedig azért hozták nyilvánosságra, mert Bocelli májátültetésen esett át. A videó szerint az operáció ugyan jól sikerült, ám júniusban a rák visszatért, és átterjedt Bocelli más szerveire, többek között a tüdejére és a csontjaira is, az énekes szervezete pedig augusztus végén feladta a harcot.

Mindebből azonban egy szó sem igaz. A tíz és fél perces videó első nagyjából két perce – mely Andrea Bocelli halálának körülményeiről szól – merő kitaláció, a maradék nyolc és fél perc pedig egy korrektnek tűnő életrajz.

A rövid videók és fotók egymást követő vetítéséből álló videó alighanem egy mesterséges intelligencia műve, ahogy szinte az is biztos, hogy a szöveget felolvasó megnyerő hang sem valódi emberé. 

Az Andrea Bocelli álhalálhíréről szóló videót tíz nap alatt közel 190 ezren nézték meg. A csatornát, mely közzétette, a névjegye alapján Vietnámból működtetik, és naponta töltenek fel rá egy-két hasonló álhalálhírt. Az elmúlt hetekben eltemették rajta többek között Eddie Murphyt, Samuel L. Jacksont, Mike Tysont, Céline Diont és Sylvester Stallonét. A videók egy kaptafára készültek, a legnagyobb különbség közöttük, hogy némelyiken a Bocelli-videóból is ismert férfihang, másokon egy valódinak tűnő női hang olvassa fel a szövegeket.

A csatornát 2019 májusában, vagyis durván öt és fél éve hozták létre, azóta majdnem 2500 videót töltöttek fel rá, melyek közel 23 millió megtekintést generáltak. A csatorna a kezdeti időszakában valódi vlogként funkcionált, gasztronómiáról, ünnepekről, sportról és hasonló témákban készült videókat tartalmazott. Ezek nézettsége a néhány száztól a néhány ezerig terjedő skálán mozgott.

Aztán 2022. október 7-én megjelent a csatornán az első kamuhalálhír Stevie Nicks amerikai énekesnőről és dalszerzőről, amit másnap követett a gitároslegenda, Carlos Santana álnekrológja és egy videó arról, hogy Dustin Hoffman a halálos ágyán fekszik. Azóta, vagyis lassan két éve átlagosan napi két sztárhalálról szóló videó jelenik meg a csatornán, ráadásul sokaktól – például Snoop Doggtól, Serena Williamstől vagy Stevie Wondertől – már többször is végső búcsút vett a csatorna rejtélyes üzemeltetője.

Nem is igazi sztár, akinek nem keltették a halálhírét

A hírességek haláláról szóló álhírek egyáltalán nem számítanak újdonságnak. Már a hetvenes években egészen népszerű összeesküvés-elmélet terjedt arról, hogy Paul McCartney meghalt, de a Beatles népszerűsége és bevételei miatt aggódó menedzsment ezt titokban akarta tartani, ezért egy színész játssza McCartney-t a nyilvánosság előtt. A teória hívei szerint a Beatles gyászoló tagjai az 1970-ben megjelent Abbey Road című album borítóján vettek búcsút a zenésztársuktól. A legendás zebrás fotó egy temetési menetet szimbolizál, az elöl haladó, fehér öltönyt viselő John Lennon a papot, míg a sorban harmadik, mezítlábas Paul McCartney az elhunytat jeleníti meg. A vad sztori annyira elterjedt, hogy McCartney többször is kénytelen volt cáfolni a haláláról szóló híresztelést.

Robert Landau / Corbis / Getty Images Beatles Abbey Road Billborad a Sunset Strip-en.

Tom Cruise-ról 2010-ben, Dwayne Johnsonról pedig 2014-ben terjedt el, hogy meghaltak egy új-zélandi forgatáson. Beyoncé Knowlesról 2015-ben annak ment híre, hogy autóbalesetben veszítette életét, egy évvel később pedig az, hogy elvérzett.

Nem sokkal az után, hogy 2016 őszén Angelina Jolie bejelentette, elválik Brad Pitt-től, felbukkant a közösségi portálokon egy mesterien időzített álhír arról, hogy Pitt meghalt egy lövöldözésben.

Akik lekattintották a bejegyzéshez tartozó linket, azoknak a személyes adatai kiberbűnözőkhöz kerültek.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik