Speciális kódnyelve van a légiutas-kísérőknek arra, ha valamit nem akranak az utasok orra alá kötni, valahogy azonban csak meg akarják osztani egymással. Elbújni az utasok elől nem nagyon tudnak. Az egyik ilyen dolog, ha egy légiutas-kísérő azt akarja elmondani a másiknak, hogy tetszik neki az egyik utasuk.
Owen Bendall, a Confessions of a Qantas Flight Attendant (Egy Qantas légiutas-kísérő vallomásai) című könyvében arról írt, hogy egy ilyen kódszó a Bob, azaz a „best on board” (a legjobb a fedélzeten) rövidítése.
Egy másik az úgynevezett cheerio játék – írja a Daily Star.
Ezt akkor használják, mikor az utasok kiszállásánál az ajtó mellett állnak. Ahelyett, hogy a szokásos, „viszlát, vigyázzon magára” szavakkal búcsúznának, azt mondják, hogy cheerio. „A kihívás az, hogy ezt faarccal kell teljesítened” – idézi a lap az egyik légiutas-kísérőt.
A Mirror pedig egy olyan módszert említ egy James nevű steward egy ausztrál rádióállomásnak adott 2017-es interjúja alapján, mikor az utas ülését osztják meg egymással titkos módon.
Hét napot töltök Amerikában
– mondja az egyik légiutas-kísérő a másiknak, aki ebből tudja, hogy a 7A ülésen ülő utasról beszél a másik, ő jön be neki. Ugyanígy, a „hat napot töltök Dániában”, az a 6D ülésen ülő utast jelenti.
A „légpárna” kifejezést pedig akkor használják, ha turbulencia várható az út alatt hamarosan.