Az Azahriah-láz nem csillapodik: három koncertet is ad majd a Puskás Arénában a Z- és alfa generációsok kedvenc rappere. Varnus Xavér a Facebook-oldalán szentelt néhány sort az Azahriah-jelenségnek.
„Büszke vagyok erre a magyar srácra, Azahriahra” – kezdi sorait az orgonaművész.
Tegnapig csak érintőlegesen bukkant fel számomra néha e név újságok és weboldalak lapjain. Magunk között szólva: azt sem tudtam, hogy ez a fiú egyáltalán magyar, hiszen annyira magyar ez az Azahriah név, mint a Varnus Xavér (bár ezügyben jómagam teljesen ártatlan vagyok). Ma azonban, amikor egy ismerősöm azt mesélte, hogy e fiatalember néhány óra alatt nyolcvanezer jegyet adott el, rászántam ezt az esős berlini estét, és sok évre visszamenőleg megnéztem vlogjait, klippjeit. S megvilágosodtam.
Varnus hozzáteszi, szerinte Azahriah tökéletes időzítéssel „érkezett“.
Vlogjain áthat metsző nyíltsága, okossága, feltétlen szuverenitása s megkapó őszintesége, amely még saját félelmeit és szorongásait sem hagyja sub rosa. S bár bizonyára maradék életemben is Bach és Mozart muzsikája lesz már csak az én vezérlő csillagom a földi lét félelmetes, de mégis oly gyönyörű műútján, Azahriah zenéjének és szövegeinek különös hangulata megfogott, és pigmentnél mélyebbre hatolt ma belém. Hihetetlenül büszke voltam egy hete két új Nobel-díjasunkra. Ám bizonyos vagyok abban is, hogy minden egészséges népnek, amely fenn akar maradni a történelem rostáján, s amely, mint olyan, nem is állhat másból, mint ezernyi szubkultúra izgalmas és interaktív polifóniájából, nem csak Karikó Katalinokra és Krausz Ferencekre, de Ady Endrékre, walesi bárdokra és Azahriah-kra is szüksége van. Teljes szívemből kívánom neki, hogy minél nagyobb távolságot tudjon megtenni a maga által választott úton.
