Élet-Stílus

Megkérte a mesterséges intelligenciát, csinálja meg a lehető legtöbb pénzt – eddig jól ment

100 dollárból 25 ezret csinált eddig.  

Jackson Fall úgy döntött, hogy próbára teszi a GPT-4 chatbotot. Adott neki jó pár utasítás mellett 100 dollárt azzal a felszólítással, hogy csináljon ebből az összegből minél többet.

Ő ehhez „emberi összekötőkén” működik közre azzal a kikötéssel, hogy kétkezi munkát nem végez. Arra volt ugyanis végeredményében kíváncsi, a mesterséges intelligencia sikeressé tud-e tenni egy online vállalkozást.

Nem sokkal később létrejött a Green Gadget Guru oldal, amely környezetbarát és fenntartható életmóddal kapcsolatos termékeket lehet promotálni és értékelni. A .com domain kicsit drágább volt, mint a költségvetésük, de úgy tűnik megérte.

Megkérte a GPT-4 parancsai alapján a DALL-E képeket alkotó mesterséges intelligenciát arra, hogy készítsen el nekik egy logót is, míg Fall is csinált egy másikat (egyébként ilyenekkel foglalkozik egy rendes munkanapon). A két megoldás egészen hasonló lett.

A chatbot mondta el azt is, hogyan nézzen ki a weblap, majd hogy mi legyen az első cikkük:

10 környezetbarát konyhai eszköz, ami szükséges a fenntartható főzéshez

A cikk borítóképét szintén a GPT-4 utasításai által készült el, míg a cikket is a chatbot írta, tényleg olyan termékeket sorol fel benne, amik valóban léteznek.

Úgyhogy megvolt a honlap az első cikkel, így a marketing felé fordultak, a mesterséges intelligencia azt ajánlotta, hogy „pontosan 40 dollárt” költsenek el hirdetésre a Facebookon és az Instagramon.

A vállalkozásba közben többen is beszálltak befektetőként, így a weboldal már 25 ezer dollárt ér.

Nem is akarnak több befektetőt, hacsak nem állnak elő nagyon kedvező feltételekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik