Élet-Stílus

Erre sokan nem is gyanakodnak, ha nem jön össze a baba

Getty Images
Getty Images
Napjainkban sajnos rengeteg pár küzd meddőséggel, azt viszont csak kevesen tudják, hogy a nemzőképtelenség ugyanolyan arányban érinti mindkét nemet. A férfiak esetében ezt sok esetben a krónikus prosztatagyulladás okozhatja, ami csökkenti a spermiumok mozgékonyságát és megtermékenyítő képességét. A betegség a tüneteit gyakran nem veszik komolyan a férfiak, pedig egy andrológus, urológus szakorvos fájdalommentesen tudja kezelni a betegséget.

A férfiak tudnak prosztata nélkül élni, de meddők

Óvatos becslések szerint Magyarországon a párok 15 százaléka nem éri el a célját. Ez jelenleg 100-150 ezer párt jelent, egyúttal legalább 300 ezerrel kevesebb gyermeket. Az, hogy „csak” 15 százalék a gyermeknemzésre biológiai okból képtelen párok száma, és nem magasabb, arra utal, hogy már ma is sok mindenre képes e területen az orvostudomány.

A meddőség hátterében körülbelül ugyanolyan arányban találnak a nő és a férfi oldalán jelentkező okokat. Statisztikák szerint a meddőképtelenség 40-40 százalékban oszlik meg a nemek között, 20 százalékban pedig ismeretlenek az okok.

A férfiak esetében a meddőség mögött állhat veleszületett rendellenesség vagy hormonális probléma, de sok esetben a prosztatagyulladás hiúsítja meg a tervezett gyermekáldást.

Az 50 év alatti korosztályban a leggyakoribbnak számító urológiai probléma tüneteit a férfiak gyakran nem veszik komolyan, így a párok még csak nem is gyanakodnak rá. A leggyakoribb tünetei a tompa alhasi fájdalom, és átmeneti vizelési zavarok. A fájdalom helye és intenzitása gyakran változik, enyhébb és kellemetlenebb időszakok válthatják egymást. Pisiléskor vizelet lassan és nehezen indul meg, közben akadozhat. Ritkán kísérheti égő, csípő érzés vizelés során, a fájdalom kisugározhat időszakosan a herékbe vagy a péniszbe és fájdalmas lehet az ejakuláció.

A férfiak hajlamosak a fájdalmakat hosszabb távon figyelmen kívül hagyni. Amikor hosszabb próbálkozás után sem jön össze a baba, felmerülhet a gyanú, hogy a prosztatagyulladás gátolja őket a családalapításban. A spermiumok mozgékonyságában van szerepe a prosztata váladékának. Ha ebben baktériumok és gyulladásos vegyületek vannak a feladatát nem tudja ellátni.

Andrológus vagy urológus szakember a sperma vizsgálatával képes megállapítani, hogy pontosan miből fakad a meddőség.

Nincs ok a pánikra, hiszen a prosztatagyulladás gyógyszeresen kezelhető betegség. Általában baktérium okozza a gyulladást. Ennek leküzdésében segíthet az antibiotikumok, gyulladáscsökkentők és gyógynövényes terápiák kombinációja és az életmódváltoztatás.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp klinikai vizsgálatokkal igazolt hatású helyi készítmény a prosztatagyulladás tünetei ellen, amely ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van. Az ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja teljessé teszi a gyógyszeres kezelést, enyhítve a vizelési zavarokat és a fájdalmat. A szexuális aktivitást nem befolyásolja. Vény nélkül könnyen elérhető a hazai patikákban, ezért a fellángoló fájdalmak esetén azonnal használható, akár hosszú távon is.

Vény nélkül kapható orvostechnikai eszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik