Élet-Stílus

Itt a titok, amivel a Google a kisvállalkozások kezes bárányává válik

Getty Images
Getty Images
Téved, aki azt hiszi, hogy a Google első oldalára csak borsos árú hirdetésekkel vagy sokéves múlttal lehet felkerülni. A nyerő stratégia alapjait az is elsajátíthatja, aki még csak most ismerkedik a sokszor talán kiismerhetetlennek tűnő keresővel. A titok az úgynevezett keresőoptimalizálás, köznapibb nevén a SEO-zás, amelyről két szakemberrel, Papp Gáborral, a The Pitch alapítójával és Holman Zsófia SEO-szakértővel, valamint egy ügyesen optimalizáló kisvállalkozás munkatársával beszélgettünk.

Mára evidencia, hogy online jelenlét nélkül a legtöbb vállalkozás nem versenyképes, ahogyan az is, hogy a megfelelő termék, szakember vagy szolgáltatás kiválasztását erősen befolyásolják az online tér szeszélyesnek tűnő területei: az értékelések, a közösségi médiában a posztok elérése vagy éppen az, hogy az adott honlap hol jelenik meg a Google-ben. Bár lehet, hogy a Facebookon vagy az Instagramon divatirányzatok, pillanatnyi hangulatok határozzák meg, hogy mi pörög, a Google kiszámíthatóbb, így irányíthatóbb is.

Papp Gábor a Telekom Hello Biznisz D terv nevű digitalizációs programjának egyik szakértője, SEO-specialista, a The Pitch alapítója, aki pontosan tudja, hogy ennek mi a módja.

A  SEO-zás olyan tevékenység, amellyel megpróbáljuk minél előrébb pozícionálni az adott honlapot, illetve annak oldalait, részeit az organikus – tehát nem a hirdetés miatt megjelenő – keresési találatok között.

A Google ugyanis nem random dönt arról, hogy mi szerepel az első találati oldalon: a kereső bizonyos szempontok szerint rendezi sorba a találatokat, és hatalmas előnyhöz jut az a vállalkozás, amelyiket az algoritmus előre rangsorolja. Bár a verseny nagy, Papp Gábor szerint az organikus találatok között mindennemű hirdetés nélkül is jó pozíciót lehet elérni. A keresőoptimalizálásnál a SEO-val foglalkozó szakemberek alapvetően három alapterületen igyekeznek javítani az adott honlap a Google-ben nyújtott teljesítményét.

D, vagyis digitalizációs tervek a Telekom Hello Biznisz oldalán

A Telekom célja, hogy segítse a vállalkozásokat előrébb lépni a digitalizációs úton. Ezért indította el D terv programját a Telekom Hello Biznisz edukációs platformon, amiben minden D terv egy vállalkozás már jól bevált digitalizációs fejlesztését mutatja be lépésenként és teszi bárki számára másolhatóvá.

Ahhoz, hogy a Google igazán „szeresse” a honlapot, meg kell felelnie bizonyos technikai kritériumoknak, például fontos, hogy a keresőprogram robotja mindent megtaláljon rajta, az oldal gyorsan töltsön be és mobilbarát legyen. A második pillér a megfelelő tartalom: az adott témával kapcsolatos leginkább releváns kifejezéseket, kulcsszavakat, témákat  kell megjeleníteni. Például egy kutyakozmetika esetében ezek a kulcsszavak és témák a kutyaápolással, kutyaszőrrel, kutyafürdetéssel kapcsolatosak lehetnek: ha szerepelnek az oldalon, az megkönnyíti a Google (és a potenciális vásárlók) dolgát. A harmadik pillér pedig a megfelelő linkek és hivatkozások menedzselése: ha más szakmai fórumok, híroldalak használják az adott oldal linkjét, tehát az éppen SEO-zott oldalra mutatnak, a Google nagyobb hitelt, így jobb esélyeket ad a honlapnak.

„Az az oldal lekerül hosszútávon előrébb, amelyik ezen a három területen jobb, mint az összes többi versenytárs” – mondja Papp Gábor. Márpedig az, hogy egy honlap milyen találati helyet harcol ki magának, vízválasztó.

A Google első oldalát, az első tíz találatot az érdeklődők 95-98 százaléka látja. A második oldalra már csak elenyésző számban ugranak, a harmadik oldalt pedig szinte senki nem nézi meg. Ennél is fontosabb, hogy az első oldalon az első három találati hely viszi el a kattintások hetven százalékát. Hiába van ott valaki az első oldalon, ha nincs benne az első háromban. A legtöbb kattintást értelemszerűen az első találat kapja, majd a második és a harmadik, ezek után viszont drasztikusan visszaesik az érdeklődés. A kilencedik-tizedik helyen lévőknek már csak 1-2 százalék jut.

A jó hír az, hogy a keresőoptimalizáláshoz önállóan is hozzá lehet fogni, magyar és angol nyelven is számos online tanfolyamon lehet elsajátítani a Google-szelídítés alapjait. Fontos kiemelni, hogy azokon a területeken, ahol igazán nagy a verseny, érdemes belsős szakember vagy külső cég, szakértő segítségét kérni.

Holman Zsófia SEO-specialista szerint sem szükséges speciális informatikai tudás a SEO-hoz, „bár nagy előny, és egy idő után megkerülhetetlen, hogy a keresőoptimalizálással foglalkozó személy képben legyen a technikai alapokkal, már csak azért is, mert magasabb szinten már a fejlesztőkkel kell konzultálni az esetleges problémákról, javításokról.” A kezdetekhez azonban elég az önfejlesztés, az érdeklődés és a gyakorlati tapasztalat. Holman Zsófia azt tanácsolja: A tartalom optimalizálásán keresztül bátran el lehet kezdeni a SEO-zást, a többi pedig kialakul a gyakorlatban. „Az alapokat nagyjából 1-2 év alatt el lehet sajátítani. Utána a tapasztalat és a friss információk begyűjtése elmaradhatatlan része a tanulási folyamatnak.”

Jó példa erre a dunaharaszti Wágnerkert kertészet: a családi kisvállalkozás a koronavírus időszakában indította el webshopját, amely mára az üzleti tevékenységük egyik jelentős pillérévé vált. Vagyis a járványidőszak korlátozásait a digitalizáció segítségével sikerült átvészelniük, ami a későbbi fejlődési irányt is meghatározta. A webshopoknál jelentős a verseny, így minden előnyt jelentő lehetőségbe bele kell kapaszkodni. Ezt tette Farkas Erika Viktória, aki a családi vállalkozás kommunikációs ügyeit intézi. Az elmúlt években önfejlesztéssel sajátította el az online jelenlét csínját-bínját.

A honlapunkról áttettük a hangsúlyt a webshopunkra, folyamatosan SEO-ztatjuk.  Én is beleástam magam ebbe, mert az elindulás önerőből is megléphető. Ma már egy külsős szakember kifejezetten erre a célra kifejlesztett eszközökkel segít a továbblépésben, hogy minél jobb eredményeket érjünk el.

Farkas Erika Viktória napi tapasztalatai szerint érdemes az online jelenlét különböző elemeire, felületeire odafigyelni, de a keresőoptimalizálás megkerülhetetlen. „Ott lehetsz az online térben ezer lájkkal és tízezres eléréssel, csinálhatsz kreatív posztokat az Instagramra – ha a honlapodat nem találják meg, nem lesz ugrás a megrendelésekben. Régen az volt a mottó, hogy ha nincs honlapod, esélytelen vagy, mert lemaradsz, nem tudnak rólad az emberek. Ez alapvetően most is igaz, de ki kell egészíteni azzal, hogy egy vállalkozás összehozhat egy remek tartalmakkal teli weboldalt, ha nincs jól optimalizálva, ha a Google nem dobja ki előre, akkor ugyanúgy nem látszik és ugyanúgy hátrányba kerül.”

Hogy a családi kertészet hogyan teljesít, azt bárki könnyen ellenőrizheti, aki beírja a Google-be a Dunaharaszti és kertészet szavakat. Cikkünk írásakor a Wágnerkert kertészet az első találati helyen szerepel, tehát a lehető legjobb esélyekkel indul a vásárlók figyelméért: a saját erőből elindított digitalizáció itt valóban látványos előrelépést eredményezett.

Szponzorált tartalom

A cikk a Telekom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik