Az elhagyástól való félelemnek van egy rossz párkapcsolati dinamikája, hiszen az a partner, aki fél, hogy elhagyják, egyfajta üldöző szerepet vehet magára, a partnere pedig erre reagálva menekülő szerepre válthat át. Emiatt csapdába kerülhetünk, hiszen éppen a félelem miatti viselkedésünk válthatja ki azt, hogy valóban elhagyhatnak.
Túlságosan figyelmes
Aki fél attól, hogy elhagyják, túlzottan elfogadó, megengedő, figyelmes lehet. Az ilyen férfiak és nők a párkapcsolatokban többet foglalkoznak a partnereikkel, mint saját magukkal, úgy érzik, sosem tudnak eleget adni. Éppen ezért nem helyesen mérik fel a határokat, és ezért ki vannak szolgáltatva a partner ugráltatásainak. Eltűrhetik a boldogtalanságot, a rossz bánásmódot, és akár a hűtlenséget is.
Sosem elég az együttlétből
Ha valaki félelmetesnek éli meg, amikor a partnerének saját mozgástérre, élettérre lenne szüksége, akkor biztos, hogy fél attól, hogy elhagyják. Ez azért nem jó, mert ez az a viselkedés, ami miatt a már fentebb említett üldöző szerep kialakul: elkezd túlságosan függni a partnerétől és tesz is azért a viselkedésével, hogy felhívja magára a figyelmet, akkor is, ha megbeszélték, hogy külön töltenek pár órát. A figyelemre és gyendédségre való állandó áhítozás a viselkedésben markánsan jelen lehet, például hisztik, veszekedések formájában vagy meglepetés találkozók formájában.
A szexben is megmutatkozik
Az emberi szexualitás rendkívül érzékeny életterület, olyannyira, hogy a szexuális életünk a párkapcsolatban visszatükrözi a párkapcsolati gondokat is. Azok, akik rettegnek az elhagyástól, hajlamosak a szexet úgy kezelni, mint a szerelem fő bizonyítékát, esetleg úgy érzik, számukra csak a szex adhatja meg az érzelmi biztonságot. Az érintettek a legszélsőségesebb helyzetben bántalmazó kapcsolatba kerülhetnek, ahol a saját egészséges szexuális határaikat feladják. Védtelenné válhatnak a szexuális kizsákmányolással szemben, ők azok, akik bármibe belemennek, csak ne hagyják el őket.
A megalkuvás fontos számára
Bármit is szeretne a partnere, bárhogyan is viselkedjen a partnere, a félelmeivel küzdő fél inkább megalkuszik. Racionalizál, kifogásokat keres, bármit eltűr. A dühét, sértettségét inkább benyeli, a félelmét ugyan kimutathatja a kapcsolatban, de minden más fontosabb érzését inkább háttérbe szorítja – azaz mindent felad saját magából azért, hogy fenntartsa a párkapcsolatot. Az is lehet, hogy ő az, aki közeledik a viták, gondok, traumák után a partneréhez, de ez a közeledés nem másból ered, mint a félelemből.
De akkor mi a megoldás?
Látható, hogy a félelem olyan mértékben telepedhet rá egy adott párkapcsolatra, hogy nehéz megmondani, társfüggőségről van szó, vagy valami más problémáról. A félelmeink is mi magunk vagyunk, és csak mi tudjuk kezelni, feloldani. Ennek első lépése az, hogy megengedjük magunknak az érzést, hogy félünk, átéljük annak minden szorítását, remegését és izzadását. Ezzel beismerjük magunk előtt és a partner előtt is, hogy félünk.
Ez nem gyengeség jele, van, hogy a családunkból, gyerekkori traumáinkból hozzuk át felnőttkorra.
Ne fojtsuk el az érzéseket, és ne is tartsuk rossznak vagy jónak, hiszen célja van, okkal érezzük. Ha nem adjuk fel önmagunkat a párkapcsolatban, ha tudatosan figyeljük a saját érzéseinket, akkor esélyt kapunk arra is, hogy javítsunk azokon a viselkedésmintákon, amik gátolnak a kiteljesedésben.
Hagyjuk a partnert egy-két perccel tovább távol lenni. Hogy ez mit jelent pontosan? Az öleléseket, összebújásokat egy-két perccel hamarabb fejezzük be, mint ahogy igényünk lenne rá. Aztán egy-két hét elteltével újra rövidítsünk és így tovább folytassuk. A gyakorlásban a partnert is kérjük meg arra, hogy segítsen: bátran valljuk be a félelmünket neki, és kérjük meg, hogy engedje meg nekünk ezt az érzést. Fogadja nyitottan, ne ítélkezzen, ne kezdjen el bármilyen múltbéli sérelmet felhánytorgatni, ne hibáztasson és ne ellenkezzen ezzel. A vigasztaló szavak sem jók ebben a helyzetben.
Köszönöm a bizalmat és hogy elmondtad
– ennyi elég ahhoz, hogy elkezdjünk úgy viselkedni, hogy a félelem valóságossága nyilvánvalóvá váljon: akkor is, ha nagyon is valóságos érzés, és akkor is, ha egyáltalán nincs semmi valóságalapja. Ha ebben a partnerek együtt tudnak működni, akkor az azt is jelenti, hogy mindketten érettek arra, hogy megéljék a valódi intimitást a párkapcsolatban.
Újra és újra felülírhatjuk magunkban a félelmeinket, ehhez az szükséges, hogy ne mi döntsük el, hogyan és milyen mértékkel mutatjuk ki a szeretetünket, hanem a partnerre hagyjuk mindezt.
Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Máté Csaba
