A lélegeztetőgépek kikapcsolása Juanita Nittla feladatai közé tartozik. A londoni Royal Free Hospital intenzív osztályán 16 éve dolgozó főnővér munkája a koronavírus-járvány berobbanása óta különösen kemény és kegyetlen. A 42 éves ápolónő a BBC-nek azt mondta:
Néha felelősnek érzem magam mások haláláért.
Egy lélegeztetőgép lekapcsolása mindig nehéz döntés. A legnehezebbek egyike. Az orvosokból álló csapatnak figyelembe kell vennie, hogy maradt-e esélye a betegnek az állapota javulására, ha igen, milyen mértékűre, de figyelembe kell venniük páciens korát, egyéb betegségeit is.
Coronavirus: ‘I’m the nurse who switches off the ventilator’ https://t.co/aMx3Zenf1D
— BBC News (UK) (@BBCNews) April 20, 2020
Április második hetében, egy reggeli műszakban az volt Juanita Nittla első feladata, hogy leállítsa egy ötvenes éviben járó, koronavírusos nővér lélegeztetését. Első lépésként felhívta telefonon a páciens lányát. Azóta a közvetlen családtagok már bemehetnek a kórházba, hogy elbúcsúzzanak haldokló szeretteiktől, akkor azonban ez még nem volt lehetséges.
Nittla elmondta a beteg lányának, hogy mi fog történni. Biztosította róla, hogy az édesanyja nem érez fájdalmat, és megkérdezte tőle, hogy van-e az anyjának valamilyen kívánsága, vagy vallási szükséglete.
Az 50 éves ápolónő nyolcágyas szobában feküdt, hét másik, eszméletlen beteg között. A főnővér elhúzta a páciens ágya körüli függönyt, és kikapcsolta a gépek riasztóit. A telefont az eszméletlen nő füléhez tette, és megkérte a lányát, hogy beszéljen az anyjához. Elindította zenét, amit a család kért, aztán kikapcsolta a lélegeztetőgépet. Leült az ágyra a beteg mellé, és fogta a kezét, amíg meghalt. Ez alig öt percig tartott.
Láttam a villogó fényeket a monitoron, láttam, ahogy a pulzus nullára esik, és kiegyenesedik a vonal.
Nittla ezután kihúzta a csöveket, amiken a beteg az érzéstelenítő- és altatószereket kapta. A páciens lánya még mindig beszélt és imádkozott, amikor a főnővér újra a saját füléhez emelte a telefont, és elmondta neki, hogy vége.
Egy kollégájával lemosták, egy fehér lepelbe tekerték, majd egy zárható zsákba tették a testet. Mielőtt behúzta volna a cipzárt, Nittla egy keresztet rajzolt a nő homlokára.
Rémálmok
Juanita Nittla azt mondja, az segít neki megbirkózni a krízissel, hogy van ideje foglalkozni a haldoklókkal. A kórháza intenzív osztályán eredetileg 34 ágy volt, és minden betegre jutott egy nővér. A járvány miatt a kapacitást 60 ágyasra bővítették, és egy nővér már három beteggel foglalkozik. Ha tovább súlyosbodik a helyzet, hat beteg fog jutni minden nővérre.
Nittla néhány kollégáján megjelentek a fertőzés tünetei, ezért ők otthoni karanténban vannak. A kórház jobb híján más osztályokról helyez át nővéreket a kritikus állapotban lévő betegek mellé.
Az ápolók minden műszak előtt megfogják egymás kezét, és megfogadják, hogy vigyáznak magukra, és vigyáznak egymásra is. Állandóan odafigyelnek, hogy mindig mindenkin legyen kesztyű, maszk, és védőfelszerelés.
A londoni Royal Free Hospital intenzív osztályán átlagosan naponta hal meg egy beteg. Ez jóval fölötte van annak, amivel a Nittlának és a kollégáinak a járvány előtt meg kellett birkózniuk. Lelkileg ez nagyon megterhelő, vezetőként pedig, Nittla vállát a többiek iránti felelősség is nyomja.
Rémálmaim vannak. Nem tudok aludni. Aggódom, hogy elkapom a vírust. Mindenki fél.
A főnővér tavaly több hónapra táppénzre kényszerült, mert tuberkulózist kapott. Tudja, hogy a tüdőkapacitása korlátozott, így számára különösen veszélyes lenne a fertőzés.
Sokan mondják neki, hogy nem kellene dolgoznia, de úgy érzi, a járvány miatt nem teheti meg, hogy otthon marad. Azt mondja, minden műszak végén a betegeire gondol, akik meghaltak, de próbálja ezt kikapcsolni, amikor kilép a kórház kapuján.
(A BBC-nek adott interjúja óta a munkáltatója arra kérte Juanita Nittlát, hogy az egészségi állapota miatt inkább maradjon otthon. Ő azt tervezi, hogy otthonról is elvégezhető, adminisztratív feladatok vállalásával harcol tovább a járvány ellen.)
Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Paolo Toffanin / Getty
