Élet-Stílus

Egy spermabankban kiválaszthatják a nők, hogy melyik sztárhoz hasonlítson a gyerekük

California Cryobank egy Los Angeles-i spermabank, amelynek van egy olyan különleges szolgáltatása, miszerint úgy választhatnak donort a szülők, hogy melyik sztárra szeretnék, hogy hasonlítson majd a gyerekük. A skála pedig elég széles, lehet választani sportolókat, színészeket, zenészeket és más hírességeket is.

A donorokat a cég többféleképpen is osztályozta, például magasság, szem- és hajszín, illetve, hogy a donor melyik sztárra hasonlít. Így van, aki Harry hercegre, Brad Pittre, Leonardo DiCaprióra emlékeztet a donorok között. Sőt, akár a Trónok harca szereplői közül is választhatunk, vagy még olyat is, mint a „fiatal John Travolta” vagy a „vékony Jonah Hill”. Egy valaki azonban mindenki másnál „kelendőbb”:

Ben Affleck.

A cég kommunikációért felelős igazgatóhelyettese, Scott Brown a Sunnak nyilatkozva azt mondta:

Néha olyan celebeket is a listára rakunk, akik nem mondhatóak hagyományos értelemben jóképűnek. Azért, mert a donorjaink nem feltétlen néznek ki úgy, mint egy hollywoodi híresség, és világossá akarjuk tenni az embereknek, hogy mibe mennek bele.

Néha ráadásul a klienseik is azt mondják, hogy nem akarnak „túl tökéletes” embert választani, inkább „egy normális srácot”.

Persze a vállalat a honlapján is megjegyzi, hogy attól, hogy valaki egy hírességre hasonlító donort választ, még nem jelenti azt, hogy a gyerek úgy is fog kinézni, mint az adott sztár. Hiszen

Matt Damon gyereke se hasonlít feltétlen Matt Damonra

– mondta Brown, aki azt is elismeri, hogy vannak az 500-600 donorjuk között olyanok, akiket több sztárhoz is hasonlítanak, de az adott hírességek nem feltétlen néznek ugyanúgy ki.

Az ilyen esetekben, gondoljanak bele, hogy sokan minkét szülőjükre hasonlítanak, anélkül, hogy a szülők hasonlítanának egymásra.

– magyarázta az igazgatóhelyettes.

Kiemelt kép:  FilmMagic/Jon Kopaloff

Ajánlott videó

Olvasói sztorik