A guillotine a nagy francia forradalom idején szerzett magának hírnevet, néhány év alatt több embert végeztek ki ezen “emberséges” módon, mint korábban évszázadok alatt. A szerkezet viszont a közvélekedéssel ellentétben nem ekkor született, és feltalálója nem Joseph-Ignace Guillotin volt – legalábbis nem a szó szoros értelmében.
Bizonyos “lefejező gépeket” már a perzsák is építettek az ókorban, a középkorban pedig több állam is használt a guillotine elődjének tekinthető kivégzőeszközt. A németek Fallbeilnek, zuhanó fejszének nevezték, Itáliában Mannaia Italianaként ismerték, míg az angolok Skót Szűznek becézték a nyaktilót.
Panaszkodott a hóhér
Ma közismert formáját és nevét viszont valóban a francia forradalom idején nyerte el gyakorlati és elméleti síkon is több problémát vetettek föl. Charles-Henri Sanson állami ítéletvégrehajtó, régi hóhérdinasztia tagja, igazi szaktekintélynek számított, véleménye nem maradhatott pusztába kiáltott szó.
Elméleti síkon a felvilágosodás szellemében fogalmaztak meg érveket. Többen is szót emeltek a halálra ítéltek gyors, fájdalommentes kivégzéséért, míg mások azt találták a forradalom eszméivel ellentétesnek, míg az arisztokratákat lefejezik, addig a közembert akasztják. A halálban is jár az egyenlőség.
Emberséges kivégzés
Ekkor lépett színre Joseph-Ignace Guillotine, a köztiszteletben álló, emberségéről ismert orvos és az egyenlőség, valamint a kegyes halál érdekében 1789. október 10-én hatpontos javaslatcsomagot terjesztett a Nemzetgyűlés elé. Ebben javasolta a nyaktiló használatát kivégzéseknél, amit a gyűlés 1792 márciusában fogadott el. Ezek után Guillotine is részt vett a nyaktiló francia változatának elkészítésére felkért bizottságnak. A testületet Antoine Louis, a király orvosának vezette, végül Tobias Schmidt csembalókészítő építette meg a szerkezetet.
Munkájáért 960 frankot kapott, illetve ígéretet az államtól, hogy minden kivégzés után a levágott fej tárolására használt zsák árának megfelelő összeget fizetnek neki. Valójában egyszerű szerkezet. Két függőleges oszlop között az élesre fent, 40 kilogramm súlyú bárd 2,3 méteres zuhanás után tökéletesen vágja át az elítélt szűk vájatba szorított nyakát.
A nyaktilót április közepén egy párizsi kórházba vitték tesztelésre, ahol állatok és elhunyt emberek fejét küldte a porba. Élesben 1792. április 25-én alkalmazták: egy útonállót, Nicolas-Jacques Pellentier-t végezték ki vele. Ennyitől a szerkezet még nyilvánvalóan nem került volna a történelemkönyvekbe, ám ahogy a forradalom radikalizálódott, egyre inkább politikai alapon zuhanta a bárd.
Él még a levágott fej?
A nép előbb Louisette-nek, majd rasoir national-nak, azaz nemzeti borotvának nevezte, később állandósult a Madame Guillotine. Franciaországban 1977-ig használták kisebb változtatásokkal. Egy 1905-ös eset viszont kételyeket ébresztett a leghumánusabbnak vélt módszerrel szemben: egy kivégzés után dr. Beaurieux életjeleket fedezett fel a levágott fejen.
Egy Languille nevű elítélt guillotine-nal levágott fejét vizsgálta meg közvetlenül a lefejezés után: megfigyelte, hogy a szemhéjak és az ajkak még remegnek maguktól 5-6 másodpercig, illetve amikor a fejet nevén szólította, a szemek kinyíltak és fókuszáltak az előttük álló személyre. Beaurieux ezt kétszer tudta megismételni, harmadjára a fej már nem reagált semmilyen külső ingerre
– szól a korabeli beszámoló.
A modern tudomány szerint viszont a halál szinte abban a pillanatban bekövetkezik, ahogy a fejet leválasztják a testről: az áldozat két-három másodperc alatt elveszti az eszméletét. Holland tudósok patkányokon kísérletezve kimutatták, hogy náluk ilyenkor az eszméletvesztés négy, a halál 17 másodperc múlva áll be.
