Sötét titkokat rejtenek a magyar gólyafészkek

A fehér gólya vagy gilice a “magyar néplélek” egyik legkedvesebb madara. Impozáns megjelenése, mérete, a szemünk előtt zajló élete, párjához és fészkéhez való hűsége, a pár szerelmes kelepelése nagyon is szerethetővé teszi. Nyilván azért, mert belelátunk olyat, ami nincs: emberi tulajdonságokat. Ha viszont így teszünk, nézzük az érem másik oldalát is, a gólyacsaládok “sötét titkait”.

Az elején szögezzük le, bármit is tesz a gólya, az a természet rendje szerint van, a túlélés és a szaporodás parancsát követi úgy, mint az összes többi élőlény.

No, tehát az internet lexikonát felütve rengeteg tényt és adatot találunk a gilicéről, többek közt:

• a hímek komoly csatákat vívnak a tojókért, a költőhelyért;
• “csata” közben számos tojást, fiókát taposnak halálra.
• ha nincs elég táplálék, a tojó kihajigál a fészekből néhány fiókát;
• ugyanígy tesz a gyenge, beteg kicsikkel;

Egyik sem hágja át a Természet Nagy Szabálykönyvében foglaltakat, ám fenti állítások nem teljesen így igazak – sőt, a valóság sokkal érdekesebb. Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét kérdeztük.

Apa várja anyát, de az idő sürget

Rövidesen hazatér az összes hazánkban fészkelő gólya, pontosabban azok, amelyek túlélték a telet. Érkezésük hetekig eltart, mert egy jó 8000 kilométeres, észak-dél irányú sávból térnek haza: az utóbbi hat-hét évben egy-két tucatnyi madár rendre Magyarországon marad, míg a legnagyobb utazók a Dél-Afrikai Köztársaság területéről igyekeznek vissza.

Jellemzően a hím jelenik meg először a fészeknél, kicsit pihen, feltölti tartalékait, és várja a párját. Nem szerelemből, hanem a fajfenntartás jól felfogott érdekéből. Hatalmas testű madarakról lévén szó, a kotlás, de főleg a fiókák felnevelése rengeteg időbe és energiába kerül.

Amikor fészket kell tatarozni, élelmet hordani az ifjoncoknak, egyáltalán nem mindegy, mennyire aktív, gondoskodó, elkötelezett társsal vág bele az ember. Vagy a gólya, és nyilvánvalóan ugyanez motiválja a “feleséget” is. Ne feledjük, a madarak személyisége is más és más

– emeli ki a szakember.

Nagyon sok madár elpusztul útközben, párja nem várhat a végtelenségig: április végéig le kell rakni a tojásokat, hogy a következő generáció augusztus 20. környékére elég fejlett és erős legyen a nagy úthoz. Ha valamelyik egyedül marad, hamar új társat kell keresnie. De mikor? Feltehetően egyedfüggő, melyik madár mennyi ideig halogatja, de egy adatot, példát tudunk hozni, a fészekkamerás „Báró” több mint két hétig várta türelmesen a párját, mire az megérkezett.

Az idő nagyon fontos tényező, hiszen gyorsan fogynak a potenciális jelöltek, bezárul az ördögi kör: megeshet, hogy a “túl hűséges” gólya adott évben nem talál társat magának, nem tud fiókát nevelni.

Erőszak a gólyafészekben

A gyakoribb viszont az, hogy ilyenkor teret nyer a tesztoszteron tüzelte agresszió. Az egyedül maradt hímek megpróbálják vetélytársaikat kiűzni fészkükből, valóságos légi háború kezdődik. A levegőből csapnak le, csípik, rúgják egymást, és akár közben is megy az adok-kapok. A harc hevében gyakran megesik, hogy a már lerakott tojásokat, kikelt fiókákat véletlenül kilökik a fészekből, agyontapossák.

Ugyancsak erőszakkal próbálhatnak tojót és költőhelyet szerezni az ivaréretté váló, első költésükre készülő ifjoncok. Ők első telüket már délen töltötték, sokan három-négyéves korukig, ivarérettségükig haza sem jöttek, többnyire Kis-Ázsia térségében nyaralnak. Ezért nyilvánvalóan nem várja őket itthon sem lakhely, sem társ, két lehetőségük van. Hosszú udvarlással levesznek a lábáról egy ifjú hajadont vagy egy érettebb “özvegyet”, és közösen elkezdenek új fészket építeni. Vagy erőszakkal, az idősebb hím elüldözésével tesznek szert kész hajlékra és társra.

Sokat emlegetjük a fészket, de tényleg nagyon fontos. Óriási mérete miatt hihetetlenül nagy munka megépíteni, ráadásul stabilnak építeni. Ezért inkább évről-évre tatarozzák a régit, mint újat építsenek – Magyarországon ismerünk 100 évnél régebbi, még ma is használt gólyafészket.

Egy szó, mint száz, gólyáéknál is előfordul a kényszer szülte lakásfoglalás, az asszonyrablás, a verekedés, amelyek igen, okozhatják fiókák halálát. Arról viszont nincsenek pontos információnk, hogy a foglalt fészekben túlélő kicsiket felneveli-e a “pótapa”, vagy elpusztítja őket, miként az oroszlánok teszik. Valószínűleg mindkét verzió előfordul.

Aki éhes, kiabál és lökdösődik

Nézzük akkor a tojókat. Megérkezésük után őket is a viszontlátás öröme vagy az új pár megtalálásának gondja, a fészek rendbehozatala köti le, miközben regenerálódnak, pótolják az elvesztett energiát. Eközben pedig felmérik, milyen a táplálékmennyiség.

Ha nagy számban találnak pockot, békát, sáskát, halat, satöbbit, akár 5-7 tojást is raknak – szervezetük a táplálékbőséget úgy értelmezi, lesz elegendő élelem ennyi kicsi felneveléséhez. Ha kevés az ennivaló, csak két-három tojás kerül a fészekbe. A természet alapvető életfolyamatok szintjén képes megoldani a gyermekvállalás felelőssége körül keletkező dilemmákat.

Egyszer a hím, egyszer a tojó melengeti a tojásokat, a váltásnál lehetünk tanúi a kelepelés rítusának. A fiókákat is közösen etetik, mindig a leghangosabban, leginkább “tátogó”, azaz a legnyomulósabb poronty kapja a falatokat. Ahogy tele lesz a begye, akárcsak a csecsemő, a gólyafiók is elalszik, jöhet a következő.

Nem az anyja öli meg

Ha sok a táplálék, jut mindenkinek. Ha kevés, akkor megesik, hogy a gyenge, visszahúzódó kicsi kimarad a körből, mert agilisabb testvére már felébredt és újra követelőzik. Ekkor esik meg, hogy – hangsúlyozottan az élelemforrások mennyiségének függvényében – egy vagy több fióka elpusztul, éhen hal.

Ez a passzív szelekció. Létezik aktív formája is a madárvilágban, például a szárcsáknál, de akár a gólyák esetében is előfordulhat, hogy a tojó szándékosan megölné, kidobná a fészekből a gyengének, betegnek bizonyuló fiókát – hangsúlyozza Orbán Zoltán. A modern megfigyelőeszközök, a fészekkamerák egyszerűen még nem állnak olyan régen a rendelkezésünkre, hogy több évtizedes megfigyelési adatsoraink legyenek. A webkamerás megfigyelés nem csak az érdeklődő lakosság, de a szakemberek számára is rengeteg új információt nyújt.

Ha elpusztul, valószínűleg kidobja a fertőzésveszély miatt, sőt, ha nem túl nagy, még meg is eszi. Ezért sem szabad követ vetni egyetlen “gólyamamára” sem, a természetben minden egyes kalória életbevágóan fontos.

(Kiemelt kép forrása: Orbán Zoltán/MME)