Szórakozás

Rá se lehet ismerni a világ valaha volt legsúlyosabb emberére

A több mint fél tonnás férfi már a mosdóba sem tudott kimenni a fogyása előtt.

A világ legsúlyosabb emberének kikiáltott Juan Pedro Franco 2017-ben került be a Guinness Világrekordok könyvébe akkori 595 kilós súlyával, azonban mára ennek több mint a felétől megszabadult.

A 40 éves férfi rengeteget dolgozik azért, hogy leadja a felesleges kilókat, miután hatalmas mérete miatt már teljesen ágyhoz volt kötve, és ahhoz is nyolc emberre volt szükség, hogy egyáltalán megmozdítsák őt.

A testem csak követte a saját útját, mindenféle kontroll nélkül. Napról napra próbáltam diétázni, de semmi sem használt, és kétségbeestem

– mondta a mexikói férfi, aki már gyerekkora óta küzdött a súlyával.

Juan Pedro Franco végül egy szakértő segítségét kérte a fogyáshoz, aki először egy műtétet javasolt, ami megváltoztatta a férfi életét. A kórházban kiderült, hogy 2-es típusú cukorbetegséggel, pajzsmirigy-alulműködéssel és magas vérnyomással küzd, a tüdejében folyadékot találtak, valamint 2020-ban koronavírus-fertőzésen is átesett. A beavatkozás után változtatott az étrendjén és újra képes volt a testmozgásra, 2019-re súlyának egyharmadától megszabadult, 2023-ban pedig már csak 260 kilót nyomott.

Attól, hogy minden nap felemelheted a karodat, felkelhetsz egy pohár vízért vagy kimehetsz a vécére, máris nagyszerűen érzed magad. Fantasztikus érzés, hogy többet tudok mozogni és önellátóbb vagyok

idézi Juan Pedro Francótól a Daily Mail.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Juan Pedro Franco (@juanpfranco)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik