Belföld

Újabb kihívója akadt Simonka Györgynek a polgármesteri címért

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Bejelentkezett a polgármesteri posztra, egyben Simonka György ellenfelének Szabó Miklós, aki 1990 és 2006 között már vezette Pusztaottlakát, írja a Magyar Narancs.

A 24.hu elsőként számolt be róla korábban, hogy Pál-Árgyelán Elvira, Pusztaottlaka jelenlegi polgármestere nem indul a választáson, és sokáig úgy tűnt, nem is lesz kihívója Simonkának, de mostanra már kettő is van neki.

Magyar Péter egyik fórumán a pusztaottlakai Kocsis Violetta jelentette be, hogy elindul a választáson a kis viharsarki településen Simonka ellenében, most pedig Szabó Miklós, a falu korábbi polgármestere közölte a Narancs.hu-val: a lakosság felkérése és két egyesület nem hivatalos támogatását élvezve ő is elindul az önkormányzati választáson.

A lapnak Szabó arról is beszélt, semmiképp sem szerette volna, hogy kihívó nélkül induljon Simonka György, és mint hozzátette, a múlt héten bejelentkezett Kocsis Violettát nem ismeri.

Indulásának okát úgy foglalta össze:

volnának itt feladatok, másrészt le akarom törni Simonka szarvát.

Elismerte ugyanakkor, hogy több esély lenne Simonka György legyőzésére, ha egy közös jelölt állna vele szembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik