Mátyás hat évig nem volt “igazi” király

A magyar Szent Korona egyedülálló a világon. Nem egy egyszerű ékszer, amit viselőjének személye ad jelentőséget, hanem épp fordítva. Önmagában legitimációs tényező, intézmény, a középkor folyamán csak az lehetett törvényes magyar király, akinek a fejére az esztergomi érsek helyezte a Szent Istvánnak tulajdonított Szent Koronát Székesfehérvárott.

A város török megszállása után a kőbe vésett helyszíntől természetesen el kellett tekinteni, és megesett az is, hogy a legfőbb hazai méltóság átmenetileg nem volt betöltve. Ilyenkor a rangban utána következő kalocsai érsek, ha ez a poszt is üresen állt, akkor a legidősebb felszentelt püspök helyettesíthette a magyar egyház fejét, hogy a koronázás törvényes legyen.

Fentiek talán szőrszálhasogatásnak tűnnek, de “vérzivataros századaink” szolgáltattak rá példát. 1526 augusztusában Szalkai László esztergomi és Tomori Pál kalocsai érsek is hősi halált halt a mohácsi síkon, így Szapolyai Jánost a szokásjog értelmében Podmaniczky István nyitrai püspök koronázta.

Visszatérve szűkebben vett témához, a magyar uralkodó legitimációjának első és kihagyhatatlan “eszköze” a Szent Korona volt egészen az államforma XX. századi megszűnéséig. Ezért válhatott az ereklye hatalmi harcok, politikai cselszövések eszközévé, sőt sokszor főszereplőjévé.

Összesen több mint tíz olyan alkalomról tudunk, amikor a koronát menekíteni kellett, ellopták vagy elrabolták, de elhagyta őrzési helyét, kilencszer az országhatárt is átlépte. De mindig hazatért.

Teljes a káosz Magyarországon

Mint Hunyadi Mátyás idején, bár a történet kezdetekor a király még meg sem született. Luxemburgi Zsigmond Erzsébet nevű leányát Habsburg Albert osztrák herceghez adta feleségül, majd 1437-ben bekövetkezett halála után vejére szállt német cseh és magyar trónja is, így lett Albert az első Habsburg király Magyarországon. De nem sokáig, 1440-ben ő is elhunyt, örököse, László pedig csak ezután született.

A későbbi V. Lászlót nevezik Utószülött Lászlónak is, ám a magyar korona törvényesen őt illette. Csakhogy a magyar urak egy jó része férfit akart a trónra. A török elleni védelem fejében a lengyel királynak ígérték a koronát és Erzsébet kezét. Az özvegy királyné viszont nem hagyta fia jussát: komornájával ellopatta a Szent Koronát, megkoronáztatta vele az újszülött Lászlót, majd a nyugati országrészben keresett menedéket.

Elkezdődött a “két László” híveinek véres polgárháborúja. Erzsébet 1442-ben meghalt, Lászlót III. Frigyes német-római császár vette magához természetesen a Szent Koronával együtt.

A belharcnak a pápa közbelépése vetett véget, az amúgy nyerő helyzetben lévő Ulászlót egy nemzetközi összefogás keretében a török ellen küldte. A várnai Csatában, 1444 novemberében Ulászló király elesett, sokak szerint azért, mert becstelenül megszegte esküjét.

A korona Frigyesnél, a király a bárók kezében

V. László így “vetélytárs” nélkül maradt, de a császár a rendek kérésére sem engedte el Bécsből, gyakorlatilag túszként tartotta magánál a gyereket – a napi ügyeket kormányzóként magyar királyságában Hunyadi János, cseh örökségében pedig Podjebrád György vezette. Csaknem 10 év kellett, hogy az osztrák, magyar és cseh főurak, főpapok közös fellépésére 1453-ban Frigyes “szabadon engedje” az akkor még mindig csak 13 esztendős Lászlót. Ezek után a bárók befolyása alatt uralkodott Prágában, majd 1455-től Budán. A Szent Korona Frigyesnél maradt.

A belháborúk dúlta, bárói ligák hatalmi harcaiba süllyedt országban az egyetlen biztos pont  Hunyadi János volt. Majd miután ő 1456-ban a nándorfehérvári diadalt követően elhunyt, fia, Hunyadi László lekaszabolta az ellenpárt vezérét, majd a király őt magát fejeztette le. De V. László sem élt már sokáig: 17 évesen, 1457-ben hunyt el, feltehetően leukémiában. És akkor végre, a két évtizednyi széthúzás, ellenségeskedés és pusztítás után az utódlás kérdése tárgyalóasztalhoz kényszerítette a két nagy pártot, a Szilágyi-Hunyadi és a Garai-Újlaki ligát.

Választásuk Mátyásra, a fiatalabb Hunyadi fiúra esett, ne legyenek illúzióink, hogy miért. A Hunyadi név feltétlen tiszteletet keltett az ország minden rendű és rangú lakosában, a főurak pedig abban bíztak, a 15 éves kamaszt majd ugyanúgy bábként irányítják, mint elődjét.

Nagyon komoly árat fizetett érte

Szerencsére nem így történt. Az ifjú – miután 1458. január 24-én királlyá választották – hamar világossá tette, nem tűr beleszólást az ügyeibe, keményen szembe ment belső ellenfeleivel, még gyámjával, Szilágyi Mihállyal is. Csakhogy a koronázás elmaradt, a Szent Korona ugyanis még mindig német kézen volt, Mátyás hatalma így kikezdhető volt.

A csalódott urak nem is tétováztak sokáig, futottak III. Frigyeshez, ő a néhai V. László rokonaként amúgy is igényt tartott a magyar trónra: Németújváron megkoronázták az amúgy is nála lévő Szent István-i ereklyével. Mátyás viszont haddal ment az összeesküvőkre, Frigyes visszavonult. Legközelebb 1461-ben próbálkozott, de Mátyás apósa, a cseh király segítségével megszorongatta, Frigyes 1463-ban Bécsújhelyen tárgyalásokra kényszerült.

Ezek eredményeként lemondott magyar trónigényéről és visszaadta a Szent Koronát. Ma már szinte elképzelhetetlen jelentőségét mutatja, hogy Hunyadi Mátyás még nyerő helyzetből is hihetetlen árat fizetett érte:

• óriási összeget, 80 ezer aranyforintot;
• vállalta, ha fiú utód nélkül hal meg, a trón a Habsburg-házat illeti.

“Cserébe” viszont Mátyás hatalma csaknem hat esztendővel megválasztása után végre legitimmé vált: 1464. március 29-én az esztergomi érsek Székesfehérvárott magyar királlyá koronázta.