A függőség az egyik legnehezebben kezelhető emberi betegség. Legyen az drog, nikotin, szex, sport, szerencsejáték, adrenalin, munka vagy alkohol: embertelenül nehéz visszakapaszkodni, ha egyszer valaki átesett a ló túloldalára. Magyarországon és a nyugati társadalmakban általában is messze a piával van a legnagyobb gond.
Az ivászat, a részegség a kultúránk szerves része, annak ellenére, hogy a rendszeres alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható betegségek sorjáznak a vezető halálokok között, és még akkor is, ha szesztől bűzlik a legtöbb szétszakadt család, kisiklott emberi sors története.
Mert mi az a pár sör esténként, mi az a heti egy-két görbe éjszaka? Mire egy orvos végre pontosan megmondja, hogy tényleg mi, addigra túl késő. A halálos fenyegetés édeskevés ahhoz, hogy elengedjük a poharat. Egyszerűen képtelenek vagyunk rá.
De mi lenne, ha létezne egy csodagyógyszer alkoholizmusra, ami néhány hét alatt semmisítene meg több évtizedes, masszív függőségeket? Ha létezne a Szent Grál, ami önpusztító roncsokból rövid idő alatt kedélyes szociális alkoholfogyasztókat varázsolna?
Sokan, főleg Franciaországban úgy hiszik, hogy egy zseniális kardiológus már több mint tíz éve megtalálta az alkoholizmusnak ezt a Szent Grálját egy régi izomlazító formájában. Az azóta elvégzett klinikai teszteknek köszönhetően a Baclofen-terápia hamarosan elérhetővé válik a francia alkoholisták tömegei számára. Sokan úgy várnak erre, mint a megváltásra, mások hatalmas szemfényvesztésről, kegyetlen átverésről beszélnek.
Az orvos, aki kísérleti nyulat csinált magából
Irigylésre méltó élete volt Olivier Ameisen francia kardiológusnak. Fantasztikus tehetség, sziporkázó elme, megnyerő személyiség: mindene megvolt a boldog és sikeres élethez. Utóbbi össze is jött neki. Professzorként tanított az amerikai a Cornell Egyetemen, jól jövedelmező magánpraxist vitt Manhattanben. Szabadidejében zongorázott, ismerősei szerint legalább akkora tehetség volt a zenében, mint az orvoslásban.
Ő azonban belülről mindent másképp látott. Amikor 2000 januárjában, 47 évesen megkapta a legnagyobb francia állami kitüntetést, a Légion d’Honneurt, a neki gratuláló méltóságok gyűrűjében csak arra tudott gondolni, hogy: „ezeknek mind vakok, vagy teljesen elment az eszük”. Tíz év távlatából visszaemlékezve a díjátadóra azt mondta, pont olyan érzése volt, mint amikor bekerült a Cornellre:
ha ezek éppen velem akarnak dolgozni, biztosan idióták.
A professzort állandó öngyűlölet és szégyen gyötörte az alkoholizmussal folytatott kilátástalan harca miatt. Ameisen mindent elért az életben, amit csak a fejébe vett, kivéve egyetlen dolgot. Képtelen volt leállni az ivással. Klasszikus „binge drinker” volt, vagyis rendszeresen, rövid idő alatt, nagyobb mennyiségben bevitt tömény szesszel (leginkább ginnel vagy whiskyvel) ütötte ki magát. Negyvenes évei közepén egyre szaporodó és súlyosbodó lerészegedései miatt többször került kórházba.
Ameisen az összes létező módszerrel próbált megszabadulni a függőségétől, ideértve a különböző gyógyszeres és pszichoterápiákat, a hipnózist, sőt, a jógát és az akupunktúrát is. Volt, hogy három különböző Anonim Alkoholista-gyűlésre járt naponta, de hiába, a függősége csak súlyosbodott.
Egyre többet kellett innom ahhoz, hogy oldjam a szorongásom, kivédjem a pánikrohamokat és legyőzzem az álmatlanságot.
Végül annyira nem bízott már magában, hogy képtelen volt dolgozni, az orvosai pedig közölték vele, hogy ha nem áll le sürgősen, a legjobb forgatókönyv is az, hogy öt éven belül halott lesz.
A mélyponton Ameisennek eszébe jutott egy cikk, ami a Baclofen nevű, évtizedek óta izomlazításra, és görcsoldásra használt, a központi idegrendszerre ható gyógyszer fura mellékhatásáról szólt. Egy súlyosan kokainfüggő beteg görcseit kezelték a szerrel, ami meglepő hatásfokkal nyomta el a drog iránti sóvárgást. Az alkoholista kardiológus beleásta magát a témába, majd az összes kockázatot mérlegelve arra jutott, saját magán fogja kikísérletezni a Baclofen függésekre gyakorolt hatását.
Az orvos 2004-ben kezdte el magának adagolni a gyógyszert, először kicsi, majd egyre nagyobb dózisokban. Néhány hét múlva megdöbbenten írta, hogy az alkohol iránti sóvárgása szinte teljesen felszívódott: egyszerűen még egy pohár bort sem kíván. Ameisen könyve, a Le Dernier Verre (Az utolsó pohár, magyar fordítása még nem jelent meg) 2008-as megjelenése után egy csapásra bestsellerré vált.
Nem csoda: Franciaországban ötmillió ember él alkoholproblémákkal, és minden nap 120 ember hal meg az alkoholizmus okozta betegségekben.
Kockázatok és mellékhatások
Ameisen után több súlyos alkoholista számolt be a Baclofennek tulajdonított csodálatos gyógyulásról, másoknak azonban egészen hátborzongató történeteik vannak. Alix de Saint-André, francia írónő például a cigarettáról akart leszokni a gyógyszerrel. Egy orvos barátja (aki mindig támogatta Ameisen munkáját) felügyelete mellett, 2008 karácsonyán kezdte a kúrát.
Néhány nappal később súlyos hallucinációi miatt képtelen volt elhagyni a szobáját. Az egyik barátja vitte be egy kórház pszichiátriai osztályára, ahol az írónő négy pokoli hetet töltött, ami után még egy gyötrelmes évig tartott a felépülése. Történtét később egy könyvben dolgozta fel.
Szintén 2008-ban Anna Sargent, brit PR-szakértő az interneten szerzett Baclofent, hogy felhagyjon végre az ivással. Nem sokkal később, miután abbahagyta a gyógyszer szedését, annyira komoly pánikrohamok törtek rá, hogy öngyilkos lett. A nő szülei a Baclofent tették felelőssé a lányuk haláláért.
Klinikai tesztek
Ameisen könyvének megjelenése óta hatalmas a nyomás a francia egészségügyi hatóságokon, hogy mielőbb engedélyezzék az orvosoknak az alkoholizmus kezelését Baclofennel. Annak ellenére, hogy egyetlen tudományos teszt sem erősítette meg Ameisen önmagán elért eredményeit.
A múlt héten megjelent Bacloville című tanulmány részben igazolta a kardiológust. A párizsi Descartes Egyetemen, Philippe Jaury vezetésével, 320 önkéntes bevonásával végzett kísérlet azt mutatta, hogy a nagy dózisú (napi 160 milligramm) Baclofent szedő betegek 56,8 százaléka vált absztinenssé, vagy fogyasztott szignifikánsan kevesebb alkoholt, mint a kezelés előtt. A placebót szedő csoportnak csak 36,5 százaléka mutatott hasonló eredményt.
Hasonló eredményre jutott még 2007-ben egy olasz kutatócsoport, akik három éven keresztül vizsgáltak 84 májcirrózisos alkoholbeteget. Azoknak, akiket 12 héten át Baclofennel kezeltek, 71 százaléka, míg azoknak, akik placebót kaptak, 29 százaléka vált absztinenssé, vagy ivott szignifikánsan kevesebbet.
Egy másik francia kísérletben azonban, amit Michel Reynaud vezetésével végeztek a Paul Brousse kórházban, nem volt jelentős különbség a Baclofennel és a placebóval, 20 héten át kezelt betegek között. Előbbieknek alig 12, míg utóbbiaknak 10,5 százaléka hagyott fel az ivással.
Hype-vád
Olivier Ameisent a kezdetektől rengetegen támadták azért, amiért csodaszernek állította be a Baclofent. Szerintük az orvos egy eltúlzott sikertörténettel próbált újra rivaldafénybe kerülni. Akár azon az áron is, hogy felrúgja az orvostudomány néhány alapvető szabályát.
A Baclofen korántsem az egyetlen sóvárgást csökkentő gyógyszer, bár kétségtelen, hogy Ameisen, és néhány követője történetei alapján messze a leghatásosabb. A legtöbb szakértő azonban az ezt legalább részben igazolni látszó teszteredmények ellenére egyetért abban, hogy sokkal több adatra, további kísérletekre lenne szükség a Baclofennel kapcsolatban.
Nem győzik hangsúlyozni, hogy a függőségek nem szimpla, egyváltozós, hanem egyénenként változó, számtalan összetevőből álló kórképek.
„Túlzás lenne azt állítani, hogy a Baclofen csodaszer lenne” – erősítette meg a 24.hu kérdésére Dr. Csorba József, pszichiáter -addiktológus főorvos , XVI Kerületi Addiktológiai Gondozó vezetője.
Egyes esetekben tényleg látványos eredményeket lehet elérni vele, másoknál azonban teljesen hatástalan. A többi hasonló hatású, például a naltrexon, nalmefene vagy acamprosate hatóanyagú gyógyszerek nagyjából ugyanezt tudják. A pillanatnyilag rendelkezésre álló adatok, tudományos eredmények egyáltalán nem mutatják, hogy a Baclofen lenne a Szent Grál. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy Ameisen számára az volt, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki számára az lenne.
A főorvos elmondta, hogy Magyarországon jelenleg, bár forgalomban van a gyógyszer, senki sem használhatja a Baclofent alkoholizmus, vagy bármilyen függőség kezelésére. Az persze elképzelhető, hogy mint nagyjából tíz éve Franciaországban, vannak orvosok, akik kisegítenek receptekkel kétségbeesett betegeket.
Csorba József szerint, egy alkoholfüggő ember esetében a sóvárgás csökkentése egyébként csak részsiker, de a legtöbb esetben ez a maximum, amit el lehet érni.
Az alkoholfogyasztásnak több ezer éves kultúrája és patológiája van Európában. Az alkoholfogyasztók 10-15 százalékánál alakul ki patológiás szerhasználat (nagy ivás, binge ivás, gyakori részegség, vagy függőség), náluk a teljes absztinencia elérése sokszor túl nagy feladat. Fontos, hogy ilyenkor törekedjünk legalább az ártalomcsökkentésre, mert nagyon nem mindegy, valaki tíz sört vagy egy sört, két liter bort, vagy két decit iszik meg naponta, és az sem, hogy milyen gyakorisággal nyúl a pohárhoz. A sóvárgást csökkentő gyógyszerek ezekben az esetekben jelenthetnek hatalmas segítséget.
Azt, hogy kinek melyik gyógyszer milyen mértékű megváltást hoz, teljesen változó, rengeteg egészségügyi, szociális, pszichés és egyéb tényező függvénye.
Olivier Ameisen élete végéig hitt a módszerében, és küzdött az alkoholisták Baclofen-terápiájának elismerésért. A sors furcsa fintoraként az ünnepelt kardiológus 2013-ban szívinfarktusban halt meg.
(via The Guardian)
