Öt évvel ezelőtt minden reggeli futáskor rácsodálkoztam egy nőre, aki retiküllel a vállán kocogott a Feneketlen-tó körül (Budapest, XI. kerület). Aztán engem a sors messze sodort, mígnem egy éve ismét a Feneketlen-tónál kötöttem ki, megint ott kezdtem futni. És a titokzatos nő most is fut, minden áldott reggel, amikor én is. Mindig kerülte a tekintetem, pedig szerettem volna üdvözölni. Nemrég végre bátorságot gyűjtöttem és megállítottam.
Györgyi nem csak 5 éve fut.
Körülbelül 50 éve már. Ide 30 éve járok, de előtte a Margitszigeten is futkorásztam. Nemrég egy férfi a kisfiának mondta, hogy látod, ez a néni már akkor is futott, amikor én akkora voltam, mint te.
A most 64 éves nő régen a 8. kerületben lakott, onnan közelebb van a tó, de hiába költözött el a 14. kerületbe már hét éve, onnan is visszajár. A táskára is ez a magyarázat.
Messziről jövök, 2-3 átszállással. Kell személyi, bérlet, víz, útközben felveszem az ingyenes újságot is, amit futás után elolvasok.
Az, hogy utcai ruhában, női táskával a vállán fut, másokat is megzavart már. Nevetve idéz fel egy 15 évvel ezelőtti esetet:
A Duna-parton futottam és jött utánam két biztonsági ember. Nem tudtam, hogy követnek, amikor megálltam, akkor értek utol. Kérték, hogy mutassam meg a táskám, azt hitték, loptam valamit, azért futok.
Fotók: Pál Anna Viktória
Úgy emlékszik, 6-7 éves lehetett, amikor focista apja arra biztatta, fusson pár kört. Aztán a kislánynak megtetszett a mozgás és kamaszkora óta gyakorlatilag minden nap fut. Az időjárás sem állítja meg, legfeljebb, ha valahova utazik és korán kell indulni.
Kánikulában, mínuszokban, sőt hóban is ki szoktam jönni. Beteg vagyok, ha nem futok. Nemrég fájt a fejem, nem akartam jönni, aztán mégis rávettem magam. Egy kört futottam, elmúlt a fejfájás.
Maratonokon sosem indult, nem hiszi, hogy bírná, fél, hogy a tömegben baja esne és a nevezési díjra sincs pénze. Fénykorában 12 kört futott a tó körül, de ma már beéri hárommal.
Nemcsak a tó vonzza ide, hanem sok-sok emlék, sok ismerős. Elmegyünk egy padon ülő férfi mellett, futtában üdvözli, majd halkan beavat, hogy ő a kacsaetető.
Ha még nincs kint, szoktam mondani a kacsáknak, hogy türelem, nemsokára itt lesz.
Kutyás barátnőjét épp lekéste, de akad más is, akivel lehet pár szót váltani. A szemetet gyűjti egy fiatal nő. Amikor meglátja Györgyit, mosolyogva jön, puszit nyom a fejére.
Pár hónapja ismerjük egymást. Sokszor találkozunk. Beszélünk cicákról, kutyákról, mikor miről” – avat be a friss barátnő.
A klub lett az új társasága
Györgyi egyedül él, amióta a szülei meghaltak. Nagy törés volt neki, mert nagyon együtt volt a család, ha tehették, mindenhova hármasban mentek, rengeteget kirándultak, koncertekre jártak.
Anyu rákos volt, ’91-ben egy hét alatt vitte el. Apuhoz hat hónapig jártam be minden áldott nap a kórházba, egyik nap, amikor mentem hozzá, hozták ki letakarva. Nagyon sírtam. Ő 15 éve nincs mellettem. De mindkettőjük képe ott van a falon, így egy kicsit velem vannak.
Azóta a macskájával él Györgyi, de nem érzi magát magányosnak. Igyekszik sokat emberek között lenni. Tíz éve jár a Szigony Alapítvány klubjába is. Amikor egyedül maradt, unokanővére ajánlotta neki a helyet, hogy ne magányosodjon el.
Először nem nagyon tetszett, mert nem szerettem beszélgetni. A másik, hogy ők römiztek és nem engedtek játszani. Aztán egyszer mégis hívtak és akkor meg is vertem őket. Én 9 éves korom óta kártyázom. Most már egy héten általában háromszor megyek a klubba filmet nézni, römizni, énekelni.
A zenét imádja, de a lámpaláza eleinte visszatartotta attól, hogy mások előtt is elengedje magát. A klubban két évig csak nézte a bulizókat, aztán egyszer megtört a jég és azóta a táncparkett ördögének hívják.
Volt egy verseny is, kiválasztottam a Nehéz Józsit, hogy na, gyere párnak! Harmadikak lettünk. Ha a klubban zene van, mindig mondják: Györgyi a parkettra! Tudok twistelni, rokizni is.
Az alapítványnál dolgozott is pár évig. Takarított, kézbesített, portás volt és tartott beszélgetést a szerelemről, barátságról, lelkiismeretről. Az volt az utolsó munkahelye. Az első pedig a papírgyár, 18 évesen.
Apu volt az egyik főnök. A rakodóknál voltam, hattól kettőig dolgoztam. Aztán a Tüzépnél voltam kézbesítő, kezdetben apuval, aztán ő kilépett, de én maradtam. 11 évet húztam ott le, amíg csődbe nem ment a vállalat.
55 éve jár koncertekre
A tó mellett egy számára nagyon fontos helyhez érünk. Izgatottan idézi emlékeit:
A Parkszínpadot megsírattam, mert majdnem minden próbát láttam. Itt kukucskáltam, aztán este jöttem a koncertre. Van olyan képem, hogy Jolán néni felengedett a színpadra. 360 forint volt a jegy a Komárra. Jöttünk a Benkó Dixilandra, a Kordáékra, Szűcs Juditra, Hungáriára. 1960-tól járok koncertre. Sokat voltunk a MOM-ban, az Erkel Színházban, a Kongresszusi palotában. Ott voltunk az első eMeRTON díjátadón is apuval.
A régi kedvenceket ma sem hagyja ki, ha még feltűnnek egy retróbulin.
Hétvégén is voltam az ingyenes nagy belvárosi koncerten, kitomboltam magam, kitapsoltam magam.
Azt mondja, olyan zenebolond, hogy régen Sokol-rádióval futott, azzal is feltűnést keltett. Otthon pedig számtalan bakelitlemezt őriz, hallgatni azonban már nem tudja, mert lemezjátszójához nem tud többé tűt szerezni.
A tóhoz még egy szép emlék köti. 15-20 éve ismerte meg itt egyetlen szerelmét:
Én futkároztam, ő meg horgászott. Kérdezte, tudod, melyik a fiú meg a lány kacsa? Beszélgettünk, jártunk egymáshoz, kimentünk a Margitszigetre, a Vidámparkba. Aztán három-négy év múlva vége lett.
A kurtán-furcsán végeszakadt kapcsolatból csak kérdések maradtak és a fájdalom, de mára túltette magát ezen is Györgyi és nem is keresi görcsösen az igazit:
Olyat nem akarok, aki folyton dohányzik, iszik vagy belerúg a macskába.
Eszébe jut még egy plátói szerelem, azt is nevetve eleveníti fel:
Amikor még fiatal voltam, akkor egy honvédos fiú tetszett nagyon, de én meg apuval fradista voltam. Fogadtam vele egy tej, két kifliben, de általában ő nyert. Apu meg mindig mondta, ne fogadj vele, ellenség!
A pancsoló kislány álma
A mai foci már nem érdekli, de úszást, tornát ma is szívesen néz a tévében. Régen a korcsolya is nagy kedvenc volt Vitray Tamással együtt. Egy valamiért mindennél jobban rajongott:
Hokiszurkoló voltam. Éjszakába nyúlóan is néztem a meccseket, de azért iskolában nem volt olyan, hogy a padon aludtam volna.
Szovjetunió és Csehszlovákia csapatának szurkolt, ha egymás ellen játszottak, akkor döntetlenért szorított. Lelkesen sorolja az egykori játékosokat, kik voltak az abszolút favoritok.
Nem a futás az egyetlen mozgásforma, amit kedvel.
Szeretek pingpongozni. Nem Klampár meg Jónyer vagyok vagy Magos Judit, Kisházi, de azért vissza tudom adni a labdát. Imádok úszni is, de uszodára nem futja az 53 ezer forint nyugdíjból.
Az alapítvánnyal sok ingyenes kirándulásra eljut, legutóbb Esztergomban és Balmazújvásrosban voltak.
Mindig hozok képeslapot, gyűjtöm őket, körülbelül 5 ezer van már. Sosem unatkozom. Mindig van valami program és így boldog vagyok.
Gyerekként sokat jártak a Balatonnál meg Csillaghegyen, ma a víz inkább csak emlék.
A pancsoló kislányon nőttem fel, hatalmas kedvenc. Nagy vágyam volt, hogy lássam a tengert, de nekem már a Balaton marad a tenger.
