Élet-Stílus

Luc Besson: a nézők mentettek meg

admin
admin

2006. 12. 21. 11:55

Luc Besson filmjei:

Arthur és a villangók(2006)
Angel-A (2005)
Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz (1999)
Az ötödik elem (1997)
Leon, a profi (1994)
Atlantisz (1991)
Nikita (1990)
A nagy kékség (1988)
Metró (1985)
Élethalálharc (1983)

Kevés az idő, gyorsan belevágunk; a kérdés, hogy Luc Besson miért éppen animácós gyerekfilmet forgatott, kézenfekvő. Várta már, élénken magyarázni kezd.

„Az Arthurban a bizonyosságokkal, a kőbe vésett megszokásokkal akartam játszani. Amikor az ember gyerek, folyamatosan azt hallja, „túl kicsi vagy, túl fiatal vagy, ezt se csináld, azt se csináld, erre még várnod kell…“ A fimben Arthur összemegy, százszor kisebb lesz, mint volt, mégis, százszor többet kell véghez vinnie, meg kell mentenie a házat, a családját… Az egész film játék a relativitással és az ehhez kapcsolódó fogalmakkal. A tízéves Arthur szerelme, Holdviola hercegnő, kilencszáz éves, a kétmilliméteres villangók pedig két és félméteres bennszülötteket fogadnak testvérükké. Olyan ez, mint az Alice Csodaországban: nem működik az órád, mégis felkiáltasz, hogy „ó jaj, elkéstem!“ Gyerekkorunkban próbáljuk megérteni, megismerni a relativitás fogalmát, és azt, hogy vannak okok és vannak következmények. Ezzel akartam játszani ebben a filmben. Elképesztő volt, mert soha életemben nem csináltam animációt, sokkal nehezebb volt, mint bármi, amibe eddig belevágtam.“

Öt évig készült a film


Az egész estés, félig animációs, félig élő színészes mese hatvanöt millió euróból készült. Hétszáz ember több mint öt évig dolgozott rajta, és még Bessonnak sem volt könnyű összeszedni rá ennyi pénzt. „Ugyan, itt Európában sokkal nehezebb a dolgunk. Az Arthurral azért is volt borzasztó nehéz, mert két és fél évig semmit se tudtam mutatni a befektetőknek, hogy lássák, mire kéne pénzt adniuk. Ennyi ideig tartott, míg a számítógépes grafikusok elkészültek két egész perccel. Hiába mentem oda, hogy „Jó napot kívánok, Luc Besson vagyok és a film címe Arthur és a villangók“, semmi nem volt a kezemben. Úgyhogy az első 30 millió eurót a saját pénzünkből fizettük ki. Volt olyan hat hónap, amikor teljesen depressziós lettem attól, hogy még mindig nem kezdődhetett el a forgatás. Aztán meglett az a két perc és felgyorsultak a dolgok.“

Mind a tíz film én vagyok


A filmet alig öt napja játsszák a francia mozik, nálunk december 28-án kerül műsorra. Besson hetek óta Arthurral turnézik. Előző éjjel érkezett Törökországból, egész nap a magyarok kérdéseire válaszolt, mégsem tűnik nyúzottnak. Arthur-pólóban szürcsöli a fekete teát, a haja a szokásos Besson-melírben meredezik, fiús arcán elégedett mosoly. A negyvenhét éves rendező tíz filmet rendezett. Volt köztük tenger alatti dokumentumfilm (Atlantisz), föld alatti románc (Metró), poszt-apokaliptikus némafilm fekete-fehérben (Élethalálharc), középkori vallásos víziók (Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz), érzelmes bérgyilkos (Leon, a profi). Melyik igazából Luc Besson?

„Persze, hogy mindegyik. Csak az a közös bennük, hogy ugyanaz az ember csinálta őket. Pont. Minden filmemet nézheted úgy, mint egy kirakós játék darabkáit, tessék, ez vagyok én. Ahelyett, hogy megírnám egy nagy könyvben az életemet, és odaadnám, hogy olvasd el, eléd teszem ezt a tíz filmet, hogy megismerj. Ezek voltak a korszakaim, a hangulataim, az érzéseim. Ha egymás után megnézed az Angel-A-t, Az ötödik elemet és az Arthur és a villangókat, a Leon, a profit és a Nagy kékséget, gyakorlatilag mindent megtudsz rólam.“ Besson nevetni kezd, magas hangon kuncog. Az utóbbi hetekben, hónapokban minden filmes újságíró arról a fogadalmáról kérdezi, amit még évekkel ezelőtt tett: tíz film és vége. Nem rendez többet, elmegy nyugdíjba. „A te hibád“ – mondom neki, „miért kell ilyet nyilatkozni?“ A tizedik is elkészült, tudni akarjuk, lesz-e még Besson-film a mozikban. Vállat von, ártatlanul elkerekedik a szeme.

Hisztéria a visszavonulás hírére

„Őszinte leszek: amikor hat-hét évvel ezelőtt azt nyilatkoztam, hogy nem csinálok tíz filmnél többet, fogalmam se volt, hogy ekkora hisztéria lesz majd belőle. Egyszerűen nem értem. Annak idején lenyilatkoztam ezt egy-két helyen, és most, hogy eljött Arthur, a tizedik, minden újságíró megvadult és másról sem akarnak kérdezni, csak a nyugdíjba vonulásomról. Teljesen természetesnek tartom, hogy az ember kijelöl egy célt magának és megpróbálja véghezvinni azt, amit eltervezett. Még akkor is, ha esetleg aztán kitolja azt a végső határt, amit kitűzött maga elé. Nem alkoholista vagyok, aki le akar szokni a piáról és azt hajtogatja, hogy holnaptól nem iszik. Harminc éve csinálok filmeket. Soha nem is álmodtam, hogy tíz filmet le tudok majd forgatni, és most büszke vagyok és boldog, hogy ennyi mindent elértem. Az első filmemet huszonnégy évesen forgattam le, ez volt az Élethalálharc. Amikor kész lett, rettenetesen féltem, hogy soha nem fogok tudni második, harmadik filmet csinálni. Az első filmem bukás volt, még akkor is, ha a kritikusok szerették. Rengeteg pénzt veszítettem rajta. A második filmem, a Metró, szintén hatalmas anyagi csőd volt. És ha nem csinál pénzt a filmed, akkor vége, nem tudsz továbbmenni, új filmet csinálni, mert nincs miből. Ez egyszerű. Aztán jött A nagy kékség ‘88-ban, amit a cannes-i filmfesztiválon mutattunk be. Rettenetes volt. A sajtó lemészárolta, legyilkolta a filmet. Gyűlölték, miszlikre aprították. Akkor, Cannes-ban kétszáz oldalnyi írás jelent meg róla, ami arról szólt, mennyire pocsék, mennyire gyenge film. Ma is őrzöm őket.“

A nagy kékség ma már Besson egyik legelismertebb, a kritikusok által is agyondícsért filmje, de ott és akkor, a bemutatója napján elbukott. Látszik, hogy tizennyolc év után is él benne az emlék, elkomolyodik, a hangja elhalkul, gyorsan szedi a levegőt. „Teljesen kikészültem, meg akartam halni. Nekem estek és ízekre szedtek. Egy huszonnyolc éves rendezőt, aki kivételesen nem fegyverekről, erőszakról vagy szexről csinált filmet. Úgy támadtak rám, mintha valami rettegett oroszlán lennék, akit le kell ölni. Pedig csak egy delfin voltam. Cannes után nem akartam több filmet rendezni. Depressziós lettem. Azt mondtam, befejeztem, csináltam hármat és kész, ennyi volt. Aztán eltelt hat-hét hét és egyszer csak jött a hír, hogy a nézők szeretik a filmet, hogy A nagy kékség a katasztrófális start után lassan beindul és egyre többen nézik meg. Siker lett. A nézők mentettek meg, ők húztak ki a mélyből, a víz alól. Ez adott aztán erőt, hogy továbbmenjek. Soha többé nem olvastam el a kritikákat, amiket a filmjeimről írtak. Még azokat se, amik mellett ott volt a négy-öt csillag. Nem kell, nem érdekel ma már.“

A Jeanne d’Arc-ot tartja főművének


Besson sose volt túl jóban a kritikusokkal. Különösen a francia újságírókkal feszült a viszonya, ezt a néhány órával korábban megrendezett sajtótájékoztatón itt, Budapesten is kihangsúlyozta. A beszélgetésünk alatt is fel-felbukkannak a sérelmek, aztán csak széttárja a karját és legyint. „Nem is értem. Az én dolgom az, hogy a legjobb tudásom szerint megcsináljak egy filmet és mint egy vacsorát, kitegyem eléd az asztalra. Tessék, itt a rengeteg féle hal, mondjuk, te pedig odajössz és csalódottan azt mondod: pfuj, nem szeretem a halat. Sajnálom, én ezt tudom nyújtani. Én a szakács vagyok, semmi más. Ez valahol egy nagyon gyengéd, leheletszerűen finom kapcsolat. Nem erőltetek rád semmit. Az Arthuron öt évig dolgoztunk és most a néző elé tesszük a kész művet, a néző elé, akinek egyáltalán nem muszáj megnéznie, megkóstolnia, mit főztünk. Ha tetszik, annak örülünk, ha nem, nem. De nem kell belénk rúgni.“

Ha mégis azokat a kritikus csillagokat nézzük, Besson legnagyobb bukása talán a Milla Jovovich-csal forgatott Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz volt, 1999-ben. Ma mégis ezt a filmet tartja főművének: amikor rákérdezek, mire a legbüszkébb, ezt vágja rá habozás nélkül. Akkor miért hagyott fel a rendezéssel hat teljes évig ezután? Miért ment el inkább producernek, forgatókönyvírónak a Taxi-sorozatba, a Wasabi-ba, A szállító-filmekbe, és egy sor más akciófilmbe? Nem a bukás vette el a kedvét a rendezéstől? Nevetni kezd.

Az Arthur közben született az Angel-A


„Ja, értem, megnézted az évszámokat. Nos, Patrice Garcia – már Az ötödik elem látványtervét is ő csinálta –, szóval Patrice még a Jeanne D’Arc forgatása alatt odajött hozzám és megmutatta az Arthur terveit. Azóta az Arthuron dolgoztam, sose álltam le. Öt évembe telt, míg elkészült ez a film. Amikor már rettenetesen untam, hogy nap mint nap egy grafikus monitora mellett ücsörögjek és nézzem, hogyan klikkelget az egerével, akkor kitörtem, összeszedtem egy kis stábot és nyolc hét alatt leforgattam az Angel-A című fekete-fehér, kézikamerás darabot Jamel Debbouze-zel és Rie Rasmussennel. Ez lett a kilencedik filmem. Romantikus film, Párizs utcáin játszódik, ketten beszélgetnek és lassan egymásba szeretnek. Az Angel-A mélyen emberi problémát boncolgat: hogyan fogadjam el önmagamat, hogyan tanuljam meg szeretni azt, aki vagyok. Ha valakinek nem tetszik ez a film, csak mosolygok és azt gondolom, na, ennek az embernek valami problémája van önmagával… Ez a legnehezebb dolog az életben: odaállni a tükör elé, egy teljes percig szembe nézni önmagaddal és aztán azt mondani a tükörképednek, „szeretlek“. Velem is megtörtént. Néhány évvel ezelőtt az akkori barátnőm megragadott, odaráncigált a tükör elé és kényszerített, hogy mondjam ki ezeket a szavakat.“ Besson nagy hévvel karon ragad engem is, lelkesen magyaráz. „Azt mondta, nézzek a tükörbe, egy percig. Nem akartam, úgy éreztem, képtelen voltam rá. Annyira nehéz. Aztán az emberben elindul valami, látod, ott van, a szemedben. Az Angel-A-ban is ott van, Jamel, a főszereplő szemében. Ez a forgatás olyan volt mindannyiunknak, mint egy terápia. Nyolc hét, életem legrövidebb forgatása.“

Nem gondolok arra, lesz-e tizenegyedik

Harminc interjút nyomott le zsinórban, Luc Besson ma mégis pihen. Elgondolkozva néz ki a nyolcadik emeleti ablakon, rámutat a téren fénylő karácsonyi díszekre, a Lánchídra, a sötét Dunára. „Budapest. Majdnem minden évben itt vagyok, megnézem a Magyar Nagydíjat. Nézd, milyen szép ez a város. Szerencsés alkat vagyok, mert a szépség megnyugtat, be tudom fogadni és boldoggá tesz. És most boldog vagyok és nyugodt. Büszke vagyok Arthurra, büszke vagyok mind a tíz fimemre. Most nem gondolok arra, lesz-e valaha tizenegyedik. Pihenek, együtt vagyok a családommal, a gyerekeimmel, és sokat alszom. Néha moziba is elmegyek, bár a francia mozipénztárosok sose hagyják, hogy kifizessem a jegyemet. Azt mondják, „ne vicceljen, Besson úr, hagy hívjuk meg!“ Sok nézőt köszönhetnek nekem, azt hiszem, ez így nekik is megéri. A téglát láttam legutóbb, nagyon jó volt. Örülök, hogy Scorsese újra azt csinálja, amiben a legjobb. A színészek is elképesztő jól játszottak, mindegyik. Érezni, mennyire élvezik, hogy Martyval forgathatnak. Szóval, remek volt. És még a jegyért sem fizettem!“

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.