Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.
Szegeden született. Árvaházban nevelkedett, 1916-ban Makóra került. Az elemi iskola után Makón, majd Budapesten szobafestőként dolgozott. 1930-tól tagja volt MÉMOSZ-nak, 1931-től a KMP-nek. 1935-ben egyik szervezője volt az építőmunkások sztrájkjának, tevékenykedett az Egyesült Szakszervezeti Ellenzékben is. 1938-ban beválasztották a MÉMOSZ országos vezetőségébe. Illegális tevékenysége miatt többször letartóztatták és internálták. 1944 szeptemberében a Békepárt Központi Bizottságának tagja lett, megbízták az ellenálláshoz szükséges fegyverek beszerzésével. 1945. január 22-től az MKP KV Szakszervezeti Osztályának a vezetője, februártól a KV Tömegszervezetek és Tömegmunka Osztály irányítója lett, majd a 1945. április 13-án létrehozott KV Szakszervezeti Bizottság élére került. 1946 májusától az MKP PB pót-, majd rendes tagja, októbertől részt vett az MKP Szervezőbizottságának munkájában. 1948-ban tagja az MKP-SZDP Közös Szervezőbizottságának. 1945-től országgyűlési képviselő. 1948 és 1951 között kimaradt a legfelső pártvezetésből, a Szakszervezeti Tanács főtitkárává választották. Rákosi és Gerő bírálta “szindikalizmusa” miatt. 1949 augusztusától 1952 január elejéig, valamint 1953. július és november között az Elnöki Tanácsnak is tagja. 1952 elején építőanyag-ipari miniszter, 1953 júliusától az építésügyi miniszter első helyettese lett. Novemberben visszakerült az MDP PB-be, és a Minisztertanács elnökhelyettese lett. A jogtalanul elítélt volt párttagok rehabilitálásával kapcsolatos határozat végrehajtását irányító bizottság, majd 1955 márciusa után a koncepciós perek áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó bizottság tagja. 1971-ig Magyarország állandó képviselője a KGST tanácsában. 1956. június 16-án a HNF Országos Tanácsának elnökévé választották. 1956. október 6-án beszédet mondott Rajk László temetésén. Október 23-án éjszaka az MDP KV Katonai Bizottság tagjává választották. Október 27-től Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. November 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült, majd Szolnokra vitték. November 4-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban az iparügyek vezetésével bízták meg. 1956. november 7-től az MSZMP IIB tagja, decembertől a Gazdasági Bizottság vezetője. 1957. május 9-én a Minisztertanács elnökhelyettese lett. 1958. január végétől 1961 szeptemberéig a Minisztertanács első elnökhelyettese. 1961-ben a kormány Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának élére helyezték. Magyar részről ő írta alá a Barátság I. kőolajvezeték megépítésének szerződését és az atomerőmű-programmal kapcsolatos dokumentumokat. 1971. május 12-én felmentették addigi tisztségeiből, az Országgyűlés elnökévé választották – ezt a pozíciót 1984 decemberéig töltötte be. 1976 és 1989 között az MSZBT elnöke. 1980-ban kimaradt az MSZMP PB-ből, majd az 1988. májusi pártértekezleten a kb-ból is. 1989 május 8-án lemondott a képviselői mandátumáról, és visszavonult a politikától.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
