Még a költségvetés elfogadása előtt lehetséges egy átfogó kormányátalakítás, melynek során megszűntetnék az Egészségügyi Minisztériumot - írja a Magyar Nemzet.
Az államilag támogatott hallgatói összlétszám a 2008/2009-es tanévben is 56 ezer diák lesz – tudta meg az MTI Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkártól.
Folytatja a három hete eltűnt kétéves kislány keresését a rendőrség, ám „nem látványos eszközökkel”. A szülőket hazugságvizsgálatnak vetették alá, mely után a bűncselekmény lehetőségét kizárták.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye szerint a nettó átlagkereset és a nyugdíjas fogyasztói árindex várható mértékét figyelembe véve – a törvényi előírások szerint – a 2,4 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés minden nyugellátásra januárig visszamenőleg jár.
Új vezetője lesz a REBISZ Különleges Szolgálatok Parancsnokságának, a posztot októbertől Balogh János őrnagy tölti be – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán.
Magyarország – Ciprussal „holtversenyben" – a 39–40. helyen áll a Transparency International (TI) szerdán Berlinben közzétett éves korrupciós listáján, jobb helyet foglal el a tavalyi listához képest.
Egy új külső körútról, a dugódíj bevezetéséről és a távhődíj januári csökkentéséről tárgyalhat csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A döntően városüzemeltetésről szóló sajtótájékoztatón nem volt ott a területért felelős szocialista alpolgármester, csak Demszky Gábor.
Jogerősen 3 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú, Gy. Mihályt a Fővárosi Ítélőtábla.
A betegeket, a forgalmazókat és az orvosokat is nagy kihívás elé állította a gyógyászati segédeszközök (gyse) támogatására fordítható költségvetési forrás - ismerte el az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára az Országgyűlés szakbizottságának szerdai ülésén.
Őrizetbe vették szerdán délelőtt Kecskeméten a körözött és eddig szökésben lévő L. Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát – közölte az MTI-vel Szabó Ferenc, megyei főügyész-helyettes.
Az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját választhatja meg csütörtökön a kisebbik kormányzói párt ügyvivői testülete miután az SZDSZ őt jelölte a posztra- értesült a Népszabadság.
Nagyjából bruttó 800 ezer forintot - az államtitkári fizetés szintjét - tartaná elfogadhatónak a parlamenti képviselők számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A képviselők nem lehetnek „olcsójánosok”: ez a díjazás a munka mennyiségét és a felelősségi viszonyokat is tükrözné - fogalmazott.
Délelőtt még napos idő várható, majd sok helyen elered az eső. Az északi, majd a keleti szél erősödik meg, délután 17-22 fok lesz, ami sokkal kellemesebb, mint az 1915-ben mért 1,2 Celsius-fok.
Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő. A kormányfő szerint a meghallgatás korrekt körülmények között zajlott le.
Bauer Tamás zárt körben - az SZDSZ országos tanácsának hét végi ülésén, Salgótarjánban - bejelentette, hogy kilép a pártból. A Népszavának írásban is megerősítette és indokolta elhatározását.
Ha van nemzeti sorskérdés, akkor az iskola, a tudás és a kultúra az, ezért a kormányciklus második felében első számú prioritásként kezeljük e területeteket – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden, A közoktatás megújítása című konferencián. Hiller István szerint tartalmi rendszerváltásra van szükség a közoktatásban.
Megállapodott az öt parlamenti frakció abban, hogy változtatnak a képviselők költségtérítési szabályain, alapelvként azt tartva szem előtt, hogy ne legyenek kiváltságaik. Ezt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelentetett be az ötpárti egyeztetés után a parlamentben.
A kormány egy szűk körű ellenőrző testületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke- és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetőek legyenek – jelentette be Gyurcsány Ferenc, miután a hétköznapi biztonságnak az új rend programja szerinti megteremtéséről tartott egyeztetést.
A szabad demokraták arra számítanak, hogy a új egészségbiztosítási rendszer első évében átlagosan a lakosság 15-25 százaléka választ majd biztosítót. A szocialisták szerint senki sem akarja privatizálni a biztosítási alapot. Az MDF a hatástanulmányokra kiváncsi.
A szerénység, az átláthatóság és a kötelességtudat elveire épül a Fidesz olcsóbb államról szóló törvénycsomagja – jelentette be Navracsics Tibor és Répássy Róbert.