Továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van az a tizenhat éves fiatal, akit vasárnap kora este csapott meg egy áram alatt lévő vasúti felső vezeték a sajószentpéteri vasútállomáson
A rendőrség azt feltételezi, hogy a Pest megyei Bugyi község bányatavába veszett az a férfi, aki az éjszakai szórakozás után hétfő délutánig nem ment haza.
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és feltehetően Szent-Iványi István sem vesz részt az SZDSZ keddi összevont ügyvivő testületi és frakcióülésén.
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes és magyar partnere, Kiss Péter kancelláriaminiszter április 7-én találkoznak Pozsonyban, hogy folytassák Gyurcsány Ferenc és Robert Fico találkozójának előkészítését.
Életét vesztette egy taxis az éjjel Vácott, három utasa közül az egyik súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett, amikor a jármű megcsúszott és villanyoszlopnak ütközött.
A ferihegyi repülőtér március 30-án csatlakozik a schengeni rendszerhez, ettől a naptól kezdve megszűnik a határellenőrzés az övezeten belül közlekedő utasok számára.
Vass Albertnek, Gulács független polgármesterének "fogalma sincs" arról, hogy az SZDSZ-ben párttagként tartják-e nyilván, de saját állítása szerint nincs és az elmúlt években nem is volt "párttagszerű" kapcsolata sem az SZDSZ-szel, sem más pártokkal.
Két újabb, a március 15-én elkövetett jogsértések miatt keresett személyről került fel fotó a rendőrség honlapjára vasárnap. A rendbontókat azonosítóknak a rendőrség félmillió forintot ajánlott fel.
A havazásnak köszönhetően vasárnaptól Bánkúton és Dobogókőn is lehet síelni; Mátraszentistvánon már szombaton is üzemelt a sípark 6 pályája közül kettő - közölték az üzemeltetők.
Egy balesethez kiérkező helyszínelő rendőrautót és az ugyancsak oda érkező tűzoltóautót is baleset ért a 2/A úton, Budapest felé, a 15-ös kilométernél szombaton kora délután. Egy rendőr súlyosan megsérült.
Belső vizsgálatot kezdeményezett az SZDSZ Szabolcs-Szatmár megyei elnöke, Jüttner Csaba, miután meggyőződött arról, hogy Vass Albert gulácsi küldött valóban nem volt jelen a párt tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén.
Nehéz a bejutás, közepesen nehéz a diplomaszerzés a katonai vezető szakokon – derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) felméréséből.
Erős havazás kezdődött szombaton a kora reggeli órákban Zalában; munkába álltak a közútkezelők szórógépei is. Országszerte csapadékos idő várható, a legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok lehet.
Kórházba szállították a balkányi túszejtőt, akit súlyos állapotban kezelnek. A férfire korábban kivérzett állapotban találtak rá a rendőrök, miután behatoltak a pénzintézetbe.
Új, békülékeny stratégiával igyekszik támogatóinak táborát gyarapítani a Fidesz, abban bízva, hogy az MSZP majd saját magát intézi el. Az MSZP-ben személyi ügyeket egyelőre nyíltan senki sem feszeget, de a március 29-i pártértekezletén felvetődhet majd.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a fővárosi, VIII. kerületi tanárverést. Az igazgató szerint a fiú csak produkálta magát. A tanár idegszanatóriumba került.
A Fővárosi Főügyészség állásfoglalása szerint Budaházy György március 15-i beszéde alapján nem állapítható meg az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.