Belföld

Rendőrségen az SZDSZ-ügy

admin
admin

2008. 03. 22. 12:20

Belső vizsgálatot kezdeményezett az SZDSZ Szabolcs-Szatmár megyei elnöke, Jüttner Csaba, miután meggyőződött arról, hogy Vass Albert gulácsi küldött valóban nem volt jelen a párt tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén.

Az ügyben okirat-hamisítás gyanúja is felmerült, ezért Jüttner Csaba bejelentést tett a rendőrségen.

A Hír Tv péntek este számolt be arról, hogy nemcsak a Jüttner-jelentésben szereplő négy álküldött szavazott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is volt olyan küldött, akinek az aláírása szerepelt ugyan a párt tavalyi elnökválasztási jegyzőkönyvében, de valójában nem jelent meg a küldöttgyűlésen.

Fodor és Kóka

Fodor és Kóka

Jüttner Csaba szerint nem összeférhetetlen, hogy a helyi pártszervezet vizsgálja a saját megyében történt szabálytalanságot, mert az esetleges összeférhetetlenséget kizárta a rednőrségi bejelentéssel. A politikus hozzátette, várhatóan a következő héten összehívja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei SZDSZ-elnökséget, ez a testület jelöli ki azokat az embereket, akik lefolytatják a megyén belüli belső vizsgálatot. A politikus hangsúlyozta, hogy ő maga nem vesz részt ebben a vizsgálatban. Úgy fogalmazott: ebben a helyzetben ez a döntési lehetősége van.

Kóka: távozzanak a csalók!

Az SZDSZ tavalyi elnökválasztáskor történt visszaélésekről – miszerint manipulálták a választást – a Hír TV egyik februári műsora adott hír. A Boon nevű honlapnak nyilatkozva Köteles Péter miskolci vállalkozó azt mondta, ő volt az, aki a Hír TV-t erről informálta. A férfi a televíziónak arról is beszélt, hogy négy-öt jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások szavaztak, “mégpedig előre megbeszélt módon Kóka Jánosra”.

Az SZDSZ ügyvivői testülete február 12-én kérte fel Jüttner Csabát, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, vizsgálja ki, mi történt az 2007-es elnökválasztáson. A vizsgálat lezárását követően, pénteken Fodor Gábor, valamint Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István közölte, felfüggesztik tagságukat az SZDSZ ügyvivő testületében (üt), mert szerintük a tavalyi elnökválasztáskor történt visszaélések és a Jüttner-jelentés kapcsán az üt nem hozta meg a szükséges politikai döntést, vagyis nem határozott a tisztújító küldöttgyűlésről.

Jüttner Csaba

Jüttner Csaba

A Jüttner-bizottság jelentését csütörtökön este kezdte és péntek hajnalba nyúlóan tárgyalta meg a liberális párt ügyvivői testülete. Kóka János pénteken sajtótájékoztatón közölte: a Jüttner-bizottság vizsgálata lezárult és egyértelműen megállapította, hogy T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke négy illetéktelen küldöttet arra buzdított, hogy a másik elnökjelöltre, Fodor Gáborra szavazzon. Hozzátette: ragaszkodik ahhoz, hogy távozzanak a pártból, akik csaltak, vagy csalást szerveztek.

Fodor nem azért lépett

T. Asztalos Ildikó azt mondta, nem fogadja el a Jüttner-bizottság megállításait, mert nem csalt a tavaly márciusi elnökválasztáson, és nem is szervezett csalást. A liberálisok borsodi elnöke ellentmondásosnak nevezte, hogy vannak olyan emberek, akik a tisztújításon Fodor Gáborra szavaztak, a Hír-TV-nek nyilatkozó Köteles Péter szerint pedig Kóka Jánosra. Kóka szerint viszont a “politikai valószínűsége zéró,” hogy ez a négy ember rá voksolt volna.

Fodor Gábor a leghatározottabban visszautasította, hogy üt-tagságának felfüggesztése összefüggene azzal, Kóka János azt mondta: ragaszkodik ahhoz, hogy akik a csalásban részt vettek, az eljárás végéig mondjanak le az SZDSZ-ben viselt tisztségeikről, és függesszék fel párttagságukat. Hangsúlyozta: nem engedi magát besározni, saját és pártja becsületét mindenképpen megvédi.

Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István szerint a Jüttner-bizottság vizsgálata után egyértelmű a helyzet, hiszen a jelentés kimondja, hogy a titkos szavazással lebonyolított elnökválasztás, az ügyvivői választás, valamint az országos tanács húsz tagja választásának eredményét “befolyásolhatták a nem hivatalos küldöttek által leadott szavazatok”

Április 5-én lehet megoldás

Az SZDSZ-es politikusok közölték: azt várják, döntésüket követően Kóka János és azon ügyvivők, akik nem tartották szükségesnek, hogy közösen megnyissák az utat a tisztújító küldöttgyűlés előtt, most végre döntésre jutnak, és az április 5-i országos tanács ülésre olyan javaslatot terjesztenek elő, amely elősegíti az SZDSZ legitimációs válságának lezárását.
Kóka János SZDSZ-elnök a bejelentésekre úgy reagált, hogy Fodor Gábor és támogatói szükségtelenül vállalták T. Asztalos Ildikó helyett a politikai felelősséget. “Én továbbra is azoktól várom, hogy lemondjanak, akik részt vettek a csalásban” – írta a pártelnök közleményében.

Gulyás József, a SZDSZ országos tanácsának elnöke egyetért Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István véleményével. Mint mondta, személyes álláspontja szerint megkerülhetetlen a tisztújítás.

Fodor, Béki, John és Szent-Iványi üt-tagságának felfüggesztésével nyolctagú lett az SZDSZ ügyvivői testülete, amelynek munkájában jelenleg Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Gusztos Péter, Horn Gábor, Magyar Bálint, Világosi Gábor, Wittinghoff Tamás és Weinek Leonárd vesz részt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.