Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) arra kéri a lakosságot, hogy madárinfluenza-ügyben ne hívják a 104-es telefonszámot, mert ezzel hátráltatják a sürgős telefonok fogadását – tudatta szerdán az OMSZ szóvivője.
Mielőbbi intézkedéseket kért a tulajdonos fővárosi önkormányzattól a jövő év első három hónapjában esedékes kátyúzási munkálatok finanszírozásához a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF Rt.) felügyelőbizottsága – közölte a testület elnöke.
A Fidesz régóta április eleji választási időponttal számol – mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. A sajtó által valószínűsített május hetediki időpont inkább az MSZP-nek kedvezhetne.
Az SZDSZ az egyedülálló meddő nők számára is lehetőséget adna a dajkaterhességre, és bővítené a petesejt-adományozók körét az egészségügyi törvény keretei között – közölte Mézes Éva országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
Török Zsolt, az MSZP-frakció ifjúsági és sport munkacsoportjának vezetője szerdán közleményben kérte fel Orbán Viktort, hogy segítse a futball Eb megrendezéséért benyújtott magyar–horvát pályázatot.
Az ukrán nehézsúlyú világbajnok megelégelte, hogy állandóan sérülésekkel bajlódik, és egy szerdai közleményben bejelentette: szögre akasztja a bokszkesztyűt – jelenti a Sport1.
Huszonkét civilszervezet nyílt levélben tiltakozott a lobbitörvény ellen, mert a javaslat szerint a nonprofit szervezetek nem képviselhetik érdekeiket úgy, mint a profit alapon működő társaságok.
A napokban sorra értesítik az orvosokat arról, hogy október 31-i hatállyal megszűnik az egészségbiztosítóval kötött, receptírásra jogosító megállapodásuk – értesült a Népszabadság.
Megint beakadt egy teherautó magas rakománya szerdán reggel Budapesten a Hungária körúti vasúti felüljáróba, személyi sérülés nem történt; három forgalmi sávot le kellett zárni, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak.
Magyarország versenyképességének kulcsa a teljes foglalkoztatottság. Munkát kell adni az embereknek, hiszen ha nincs munka, akkor az ország nem lesz sikeres és elégedett – mondta a a Fidesz elnöke az Info Rádiónak adott interjújában.
Az MSZP és az SZDSZ dunakeszi városi képviselőcsoportja után kedden a Fidesz városi csoportja is közölte, hogy Szabó Tamás alpolgármesternek le kellene mondania, mivel beszédet mondott egy nyíltan kirekesztő eszméket valló szervezet rendezvényén.
A Novo Nordisk gyógyszergyártó vállalat kezdeményezésére, a Nemzeti Cukorbeteg Alapítvány (NCA) támogatásával, és a Sensation Event Marketing ügynökség szervezésében, újabb rekordkísérlet veszi kezdetét 2005 november 13-án, vasá
Orbán Viktor levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és a parlamenti pártokhoz, és világos választ kér arra, támogatják-e a nemzeti garanciatörvény kezdeményezését. A kormányfő nem levelet, hanem javaslatot vár.
Alkotmányos és adatvédelmi szempontból aggályos lenne, ha bebizonyosodna az a hír, hogy az állítólagos magyar-román kémügy kapcsán csaknem száz nemzetbiztonsági tisztet és tiszthelyettest teszteltek hazugságvizsgálóval - közölte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kedden az MTI-vel.
A magyar országgyűlés 386 képviselőjét kétfordulós, vegyes rendszerben választják a 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok. Összesen két szavazólap van: az elsőn egyéni jelöltre lehet szavazni (a felkerülés feltétele a 750 darab kopogtatócédula összegyűjtése), a másodikon pedig a pártok területi listáira. Az a párt állíthat területi listát, aki az egyéni választókerületek legalább negyedében egyéni jelöltet tudott [...]
A közös pontokban megállapodtak, a részleteket tekintve pedig újabb számításokat végeznek a parlamenti pártok a kisebb parlamenttel kapcsolatban. Fodor Gábor a FigyelőNetnek ismertette az eddig elért eredményeket.
Várom a garanciatörvényre javaslatot megfogalmazó elnöki öt pont törvénytervezetét és a kedden elhangzott hét pont, a biztonságos jövő nemzeti minimum programjának megfogalmazását, hogy értsük pontosan, mi van a szavak mögött - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, sajtótájékoztatón.
Az ellenzék szónokai a be nem tartott ifjúságpolitikai ígéreteket kérték számon a kormányon, míg a koalíció képviselői a megtett intézkedéseket sorolták a fiatalok helyzetéről, ezen belül az oktatásról, a munkavállalásról és az otthonteremtésről rendezett vitanapon kedden a parlamentben.