Higgadt profiként jellemzi a European Voice című brüsszeli hetilap Bajnai Gordon miniszterelnököt, akinek „egész viselkedése elütni látszik az inkább a közvetlen kapcsolatokra épülő, kevésbé az átgondolt tervezésen és csapatmunkán alapuló magyar politikai kultúrától".
Feljelentést tesz Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP) listavezetője az olaszliszkai emberölés ügyében, mert szerinte az elsőfokú ítéletben „mindössze nyolc embert" vontak felelősségre, miközben több tucat elkövető volt.
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen a Fidesz, hogy kiderüljön, miért csökkent egy év alatt közel 900 millió forinttal Simor András vagyona, és ez milyen összefüggésben van a jegybankelnök offshore cégével.
Életfogytiglanra ítélték nem jogerősen K. Ferencet és M. Sándort, akik öt évvel ezelőtt Bajnán értékeiért megkínoztak, megerőszakoltak és felgyújtottak egy 83 éves asszonyt; a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság csütörtökön meghozott ítélete szerint az elkövetők feltételesen 40 és 35 év múlva szabadulhatnak.
„Méltatlan megjegyzésekkel" illették szlovákiai politikusok Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Krakkóban, ahol a visegrádi csoport kormányfőivel találkozott.
Felterjesztési hiányosságok miatt visszakerült a kuruc.info főszerkesztőjével kapcsolatos, bírói kizárásokra vonatkozó ügy a Fővárosi Bíróságra - értesült a Népszava.
A kormányfő szerint azonnal csődbe vinné a költségvetést, ha az ellenzék beváltaná összes „megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét. Bajnai Gordon nyilatkozata az Inform Média három lapjában - az Észak-Magyarországban, a Kelet-Magyarországban és a Hajdú-bihari Naplóban - jelent meg csütörtökön.
Gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt - írja a Magyar Nemzet.
Vasárnap arról szavazunk, hogy kik képviselik Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot az Európai Parlamentben - hangoztatta Orbán Viktor, győri választási nagygyűlésén. Kifejtette: hogy alig várja, hogy kormányozhasson.
Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy tudja, hogy a Fidesz lemondta, ezért elmarad az EP-listavezetők péntekre tervezett televíziós vitája. A Fidesz szerint viszont a szocialisták futamodtak meg. Egy biztos: a vita elmarad.
Az MSZP 2010-es országgyűlési képviselőjelöltjei kiválasztásánál figyelembe veszi a jövőben többek között azt is, ki mennyire tartotta magát a frakciófegyelemhez.
Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött.
A Fidesz EP-listavezetője finomított a haragos elszámoltatást követelő párttársai véleményén, az MSZP emlékeztetett a Fidesz-Jobbik együttműködésre, a Jobbik szerint a kormányváltás a politikai minimum. Európáról ma sem sok szó esett a kampányban.
Józan ésszel senki nem gondolhatja, hogy Orbán Viktor neofasiszta, soviniszta vagy irredenta lenne - mondta az MSZP alelnöke, hozzátéve ugyanakkor, hogy a Fidesz elnöke meggondolatlan nyilatkozatot tett. A külügyminiszter szerint az ügy az EP-kampány része.
A civil szervezetek pályázatokon elnyert pénzei nehezen követhető úton vándoroltak különböző magánszemélyekhez, majd Zuschlag Jánoshoz és vádlott-társaihoz - derült ki a Zuschlag János és 15 társa ellen folyó perben kihallgatott tanúk vallomásaiból.
A kormány biztosítja a feltételeket a F1-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez - erősítette meg az MTI információját Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán.
Sólyom László köztársasági elnök táviratban fejezte ki mély együttérzését az Air France Rio de Janeiro-Párizs járatának 228 áldozatot követelő tragédiája miatt.
Fel kell bontania a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) a Jobbik Magyarországért Mozgalommal kötött együttműködési megállapodását, mert a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes felhatalmazása az együttműködés aláírására.