Belföld

Nyilvántartásba vették az első jelöltet az áprilisi országgyűlési választásra; az Országos Választási Iroda (OVI) honlapja szerint Komássy Ákosnak, a szocialista párt jelöltjének nyilvántartásba vételéről a főváros VIII. kerületében, a budapesti 11-es egyéni választókerületi bizottság döntött még hétfőn.
2010. 02. 16. 14:25
Az MDF elnöke levélben fordult Sólyom László köztársasági elnökhöz a nyílt miniszterelnök-jelölti vita szokásának megvédése érdekében - közölte kedden a párt sajtóosztálya. Dávid Ibolya azt kérte az államfőtől, kezdeményezze ő az országos listát állító pártok miniszterelnök-jelöltjeinek vitáját.
2010. 02. 16. 14:21
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium elindította roma foglalkoztatásszervezői projektjét, amellyel 2500 roma munkaerőpiacra történő belépését szeretnék elősegíteni.
2010. 02. 16. 14:07
Egy nappal azután, hogy Bednárik Imre lemondott a köztévé cégvezetői posztjáról, leváltották a választási műsorokért felelős szerkesztőt. Az fn.hu úgy tudja, hogy Kardos Ernő helyett Feledy Péter koordinálja majd a műsorokat.
2010. 02. 16. 13:52
Erős nyomást gyakoroltak Görögországra az uniós partnerek az EU-pénzügyminiszterek keddi brüsszeli tanácskozásán, hogy Athén tegye meg a szükséges korrekciós lépéseket adósságválságának megoldása, és egyben az euró stabilitásának megőrzése érdekében.
2010. 02. 16. 11:34
Az e-felvételi hétfő esti összeomlása miatt egy nappal kitolta a felvételi határidejét az Oktatási Hivatal. Így február 16-án este 10-ig még jelentkezhetünk a felsőoktatásba.
2010. 02. 16. 09:37
Kedden változóan felhős lesz az ég, hószállingózás, elszórt hózápor főleg az északi, északkeleti tájakon fordulhat elő. Az előrejelzések szerint a reggeli -9 és -2 fokról délutánra +3 fok köré melegszik a levegő.
2010. 02. 16. 08:10
Kedvezőtlen esetben - azaz a hó gyors olvadásakor és a belvíz-elvezető árkok nem megfelelő állapota esetén - akár meg is duplázódhat a belvízzel elöntött, korábbi 100 ezer hektár nagysága.
2010. 02. 16. 07:08
A miniszterelnöki székért küzdő négy politikus öltözködésben a középvonalat erősíti, ez ugyanis szimpatikusabb lehet az átlagemberek számára, mint a drága öltönyök. Divatszakértők szerint Orbán Viktor a klasszikus eleganciát követi, Bokros a legslamposabb, bár egy korrekt vonalat képvisel, míg Mesterházy jó öltönyöket választ, csak túl nagyokat. Vona Gábor pedig nem szereti a nyakkendőt.
2010. 02. 16. 06:30
Büntethető lehet a holokauszttagadás Magyarországon, miután hétfőn 185 igen és 148 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv erről szóló módosítását.
2010. 02. 15. 21:22
A BKV hétfőn megerősítette korábbi közlését, amely szerint a társaság átadott minden dokumentumot a rendőrségnek a feljelentéseiben szereplő mintegy 50 szerződéssel kapcsolatban, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által kért egyéb ügyekre vonatkozóan is.
2010. 02. 15. 21:11
Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) két könyve léphet hatályba május elsején, mivel az Országgyűlés hétfőn változatlan formában ismét elfogadta a Ptk. hatálybalépéséről szóló jogszabályt.
2010. 02. 15. 18:50
Olvasói sztorik