Belföld

Utcára tett közel 600 diák és Iványi Gábor mellett álltak ki sokan a Blaha Lujza téren

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szolidaritási tüntetést hirdettek péntek délutánra a Blaha Lujza térre. Az Emberek az emberekért című esemény fő célja, hogy kiálljanak a közel 600 diák mellett, akiket néhány nappal a tanévkezdés előtt elmozdítottak iskoláikból, amikor bezáratták az Iványi Gábor lelkész által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) több iskoláját.

Szajki Bálint / 24.hu

Fél öt körül körül a Blaha Lujza téren máris gyülekezni kezdett a tömeg a felállított színpad előtt. Az Index szerint ez előtt nem sokkal már száznál is többen gyűltek össze, az idősebbek a színpad előtti papír székeken foglaltak helyet. A péntek délutáni eseményre várták többek között Halász JuditotRost AndreátMolnár Áront és Mácsai Pál is.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Az előzetesen jelzett résztvevők közül Cserhalmi György végül nem tudott eljönni, mert kórházba került, de videóüzenetet ő is küldött az eseményre. Levetítették Halász Judit, Hernádi Judit, Kulka János, Lázár Kata és Pogány Judit rövid videóit is. A szervezők jelezték, hogy az összes bevételt az Iványi Gáborhoz köthető Wesley-iskoláknak ajánlják fel.

Iványi a rendezvényen mások mellett arról beszélt, hogy a magyar kormány „egyházüldözést” folytat és megpróbálja felszámolni a rendszerváltás hajnalán létrehozott egyházuk működését, és a gyerekek sorsát semmibe vevő intézkedéseket tett ellenük. A helyszínen Magyar Péter, a Tisza párt elnöke is megjelent.

A rendezvényen egymást váltották a felolvasások és beszédek, színpadra állt mások mellett Für Anikó, Lovas Rozi, Nagy Zsolt, Szalai Kriszta, Bódis Kriszta, Parti Nagy Lajos, és Bródi János. 

Szajki Bálint /24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint /24.hu

Perintfalvi Rita teológus a színpadon szóba hozta Bese Gergő korábbi dunavecsei plébánost is, akit nemrég kicsapongó életvitele miatt függesztettek fel a papi szolgálatból. Szerinte a NER bukott sztárpapja abban bízott, hogy „az igazság mindig azok oldalan áll, akiké a hatalom” és ezért „ Orbán udvari bolondja volt”,  megáldotta a karmelitat es a Megafont is – majd kiderült, hogy gruppenpartykon élte ki titkos vágyait. Beszédében szóba került Balog Zoltán református lelkész, aki körül a Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és Varga Judit igazságügyi miniszter távozását eredményező úgynevezett kegyelmi botrány miatt alakult forrósodott fel a a levegő még az idén év elején. Perintfalvi Rita felháborodásának adott hangot, amiért Balog és Bese képesek voltak a gyerekbántalmazók mellé állni, és bírálta, hogy „ezek az emberek hirdetik a kereszténységet”.

Szerinte nem meglepetés, hogy 2011-ben Iványi egyházát megfosztották az egyházi státusztól, csak azért, mert nem voltak hajlandók „lefeküdni az államnak”. Szerinte az történt, hogy adósságcsapdába hajszolták őket, majd ellehetetlenítették a munkájukat.

Szajki Bálint / 24.hu

A kormány MET ellen folytatott hadjáratának legutóbbi drámai epizódja volt, amikor a tanév kezdete előtt több iskolájukat is bezáratták, a budapesti központi telephelyükön pedig kilátásba helyzeték, hogy kikapcsolhatják a gázt.

Budapest Főváros Kormányhivatala a tanévkezdés előtt pár nappal közölte az MTI-n keresztül, hogy a MET „nem képes biztosítani” a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium törvényben előírt működési feltételeit. A közlemény szerint a hivatal, a közműszolgáltatók és a NAV jelzései alapján, arra jutott eljárásában, hogy a fenntartó, a felhalmozott közüzemi tartozásaival, veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését, ezért a két intézményt törölték az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából.

Iványi Gábor lelkész köréhez tartozik az Oltalom Karitatív Egyesület, amely jelentős részt vállal a hajléktalanellátásban is, a pénteki rendezvényen értük is felszólalnak.

Szajki Bálint / 24.hu

A szolidaritási rendezvény napján derült ki, hogy Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hazugsággal vádolta Iványi Gábort, aki a Magyar Hangnak adott csütörtöki interjújában már sokadik alkalommal azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2000 körül megüzente, „ha kiáll vele egy közös fotóra, akkor kiemelt támogatást fog kapni”. Erre viszont a miniszterelnököt megeskető és az első két gyermekét megkeresztelő lelkész azt üzente vissza neki, hogy ilyen úton nem tart igényt támogatásra, csak annyit adjanak nekik, amennyi jár.

A sajtófőnök a Mandíner című kormányközeli lapnak nyilatkozva az mondta, hogy „szemen szedett hazugság”, amit Iványi mond. Havasi Bertalan úgy fogalmazott: „Orbán Viktor nem szokott üzengetni senkinek, így Iványi Gábornak sem. Nem szép dolog a hazugság, különösen egy paptól”.

Szajki Bálint / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik