Sport

Rapport kockáztatása nem jött be, lecsúszott a dobogóról a sakkválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyarok legjobb férfi csapata nagy küzdelemben kikapott a budapesti sakkolimpia kilencedik fordulójában, így lecsúszott a dobogós helyről, a női válogatott viszont nyert a pénteki játéknapon.

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt négyese a torna előtt első helyen kiemelt amerikaiakkal ült asztalhoz, minden táblán az ellenfél rendelkezett nagyobb Élő-ponttal, a tengerentúliak valamennyi játékosa a 2700-as határ felett volt.

Végül, ha minimálisan is, de az esélyesebb Egyesült Államok nyert 2,5-1,5-re.

A magyar válogatott tagjai közül a pénteki hősnek, a mind a kilenc forduló során asztalhoz ülő Gledura Benjaminnak világossal egy pillanatig sem kellett aggódnia a rapid- és villámsakk korábbi világbajnoka, Levon Aronian ellen, az egyenlő erők küzdelme már a 31. lépésben remivel zárult. Az első három táblán viszont a magyarok védekezésre kényszerültek a középjátékban. Ebből kizárólag a harmadik táblán alakult ki nyitott állás, amelyben az orosz születésű Szjugirov Szanan hibázott nagyot a 41. lépésben, onnantól pedig Leinier Dominguez Perez rövid úton győzelemig tudta fokozni a nyomást a B oszlopon a hetedik sorig tolt gyaloggal, írja tudósításában az MTI.

Eleinte a legszorultabb helyzetben talán az éltáblás Rapport Richárd volt, de a sötét bábukat vezetve sikerült rendeznie a sorait, így a világranglistán harmadik Fabiano Caruana nem talált fogást a rendkívül zárt álláson. Hasonlóan áthatolhatatlan helyzet alakult ki a másik nagy visszatérő, a világossal játszó Lékó Péter partiján is, így ott döntetlen született Wesley So ellen. Rapport ugyanakkor – talán Szjugirov vereségét látva – megbontotta a remivel kecsegtető állást bízva abban, hogy döntetlenre tudja menteni a párharcot. Nem járt sikerrel, így a partijában maradt a döntetlen, a párharcot tekintve pedig a minimális vereség.

A nőknél a magyar együttesre a címvédő ukránoktól előző nap elszenvedett vereség nyomán ismét könnyebb rivális várt, a hazai csapat végül 2,5-1,5-re győzött Kanada ellen.

Hoang Thanh Trang a második táblán a világos bábukat irányítva gyors győzelemmel javított csütörtöki veresége után, ugyanis kíméletlenül kihasználta ellenfele hibás futólépését, amelynek következményeként teljesen szétzilálta a sötét király védelmét. A mindössze 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka szintén a középjátékban rontott, az eredmény ebben az esetben is a sötét király védelmének meggyengülése volt, így a végjátékot tiszthátrányban kezdte, ezt pedig már nem lehetett ellensúlyozni, ezért az 55. lépésben feladta a reménytelen küzdelmet. Ennek fényében a két hátsó táblára maradt a döntés. A negyediken Lázárné Vajda Szidónia kettős gyalogelőnyt harcolt ki a középjátékban, innen pedig nem engedte ki a kezéből a sikert. Terbe Julianna hullámzó partit játszott kanadai ellenfelével, a végén sötéttel biztosan tartotta az állást a maratoni, 111 lépéses csatában, azaz a döntetlennel bebiztosította a magyarok csapatgyőzelmét.

Az indiaiak a nyílt kategóriában elvesztették hibátlan mérlegüket, miután az üzbégek elleni négy döntetlennel 2-2-es döntetlent értek el, így a pontosztozkodást kihasználva a harmadikként kiemelt kínai és a magyarokat legyőző amerikai együttes két pontra felzárkózott az éllovas mögé, egyúttal utolérte a címvédő üzbégeket. A nőknél Kazahsztán vált az egyedüli listavezetővé, mivel legyőzte a lengyel kvartettet, míg India csak döntetlent játszott az amerikai csapattal.

A férfiaknál a 14 pontos magyar A válogatott ötös holtversenyben ötödik helyről várja a folytatást. A B csapatnak Finnország legyőzésével 12 pontja van, míg az U25-ös együttesnek Madagaszkár felülmúlásával tíz. A nőknél az A csapatnak immár 13 pontja van, a B-nek a Kirgizisztán elleni sikerrel tíz, az U25-ös kvartett pedig szintén feljött tízre a Chilével játszott döntetlennel.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a tizedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós torna vasárnap zárul.

9. forduló

férfiak:

Egyesült Államok-Magyarország 2,5-1,5
Fabiano Caruana (2798 Élő-pont)-Rapport Richárd (2715) döntetlen
Lékó Péter (2666)-Wesley So (2752) döntetlen
Leinier Dominguez Perez (2748)-Szjugirov Szanan (2644) 1-0
Gledura Benjámin (2628)-Levon Aronian (2729) döntetlen

Finnország-Magyarország B 1-3

Madagaszkár-Magyarország U25 1,5-2,5

nők:

Kanada-Magyarország 1,5-2,5
Maili-Jade Ouellet (2318)-Gaál Zsóka (2385) 1-0
Hoang Thanh Trang (2351)-Yunshan Li (2268) 1-0
Bich Ngoc Pham (2199)-Terbe Julianna (2245) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (2283)-Svitlana Demchenko (2167) 1-0

Kirgizisztán-Magyarország B 1,5-2,5

Magyarország U25-Chile 2-2

Kapcsolódó
Polgár Judit komoly elismerést kapott
FIDE 100 Awards: Polgár Juditot a legjobb női sakkozónak, testvérét, Polgár Zsuzsát pedig a legjobb női edzőnek választották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik