Nagyvilág

Szergej Lavrov: Oroszország nem akar atomháborút

Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP
Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP

Oroszország nem akar atomháborút, és nem tartja helyénvalónak az arról szóló vitákat, hogy mikor kell megnyomni a piros gombot – jelentette ki pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Sky News Arabia televíziónak adott interjújában.

Az orosz diplomácia vezetője szerint senki sem akar atomháborút. Lavrov mindemellett kiemelte, hogy Oroszországnak vannak olyan fegyverei, amelyek komoly következményekkel bírnának a kijevi rezsim gazdái számára.

Megvannak ezek a fegyverek. Mégpedig teljes harckészültségben

– tette hozzá.

Az orosz külügyminiszter kijelentette, hogy közvetlen háborút jelentene a NATO és Oroszország között, ha Ukrajna engedélyt kap arra, hogy nagy hatótávolságú amerikai, francia és brit fegyverekkel csapásokat mérjen tetszőleges célokra Oroszország területén.

Lavrov egyben megjegyezte, hogy Washingtonban vannak racionális emberek, akik felfogják ezt.

Most a NATO harcot folytat Oroszország ellen. De ez egy hibrid háború, amelyet az ukránok révén folytatnak. Amennyiben azonban nagy hatótávolságú rakétarendszerekről lesz szó, akkor mindenkinek világos, hogy ezeket az ukránok maguk nem fogják tudni üzemeltetni. A célra irányítás, a műholdas adatok, a repülési feladatok, mind olyasvalami, amit csak a gyártó ország szakemberei tudnak elvégezni

– vélekedett Lavrov. A politikus azt is aláhúzta, hogy Moszkva nem akar semmiféle eszkalációt.

Kapcsolódó
Oroszország hónapokkal előre tudhatott az ukránok kurszki behatolásáról
Amennyiben ez így van, az az oroszok számára még kínosabbá teszi az augusztus eleji ukrán támadást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik