Belföld

A Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának szocialista elnökségi tagja értesülése szerint lemondott Bednárik Imre a köztelevízió cégvezetői posztjáról.
2010. 02. 15. 18:45
Újabb két pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB), ezzel 39-re emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék magukat az áprilisi országgyűlési választásokon.
2010. 02. 15. 18:11
A bérek 4, illetve 4+5 százalékos emelését kérte a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) a BKV-val hétfőn folytatott bértárgyaláson.
2010. 02. 15. 16:19
Felfüggesztette három testsúlycsökkentő készítmény forgalmazását Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) február 1-től - olvasható a hatóság honlapján.
2010. 02. 15. 16:00
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott "becsület napi" megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.
2010. 02. 15. 15:11
A Dávid Ibolya által megbüntetett kerületekben is zavartalanul folyik az ajánlószelvény-gyűjtés – állítják az érintettek. Az MDF elnöke inkább ott cserélt, ahol a szabad demokraták amúgy is segítenek.
2010. 02. 15. 14:35
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az Országos Választási Bizottság öt állandó és két póttagját, a testület az eskütételt követően ülést is tart. A Fidesz már a Házbizottságban kifejtette, hogy nem támogatják a tagokat, Szigeti Pétert és Halmai Gábort ugyanis nem tartották elfogulatlannak.
2010. 02. 15. 14:08
Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében.
2010. 02. 15. 13:23
A Fővárosi Közgyűlés hétfői, rendkívüli ülésén egy ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról szóló rendeletet. A több mint 216 milliárd forintos közös forrásból a kerületek összessége 117 milliárd forintban részesül.
2010. 02. 15. 09:58
Kamion és személyautó ütközött össze a 63-as főút 87-es kilométerénél, Székesfehérvár határában hétfő reggel. A személykocsi vezetője megsérült, a mentés idején a forgalom félpályán halad - közölte a rendőrség.
2010. 02. 15. 08:07
Nem jogsértő, ha a jelöltek, jelölőszervezetek minta-ajánlószelvényeket küldenek a választópolgároknak - az Országos Választási Bizottság (OVB) még 2002-ben adott ki állásfoglalást ebben a kérdésben.
2010. 02. 15. 08:02
Olvasói sztorik