Belföld

Egy lépcsőben, hárommilliárd forintos hiánycsökkentéssel módosítják a BKV paraméterkönyvét, menetrendjét – döntött a Főpolgármesteri Kabinet. Korábban ennek duplájáról volt szó. Keddi lapértesülés szerint a kabinet két lépésben csökkentené a hiányt, civilek szerint porhintésről van szó.
2008. 03. 25. 12:15
Az a felelős bankár, aki az ügyfélnek annyi hitelt ad, amennyi lehetővé teszi a cég optimális és biztonságos fejlődését. Ez nem feltétlenül annyi, amit a cég eredetileg kér – vallja Dr. Kovács Levente, a magyar piacon egyedülálló növekedést felmutató KDB Bank (Magyarország) vezérigazgató-helyettese. A siker záloga a megfontolt üzletpolitika és partneri bankár szemlélet.
2008. 03. 25. 10:38
Két szakaszban, nyár végén és jövő év elején ritkítaná járatait a BKV. Kedvezőtlen fogadtatás esetén az is lehet, hogy a második ütemet nem indítják el – értesült a Népszabadság.
2008. 03. 25. 08:21
Júniusban az Alkotmánybíróság két tagjának is lejár a mandátuma. Arra kevés az esély, hogy újraválasztják őket, és egyelőre minden szempontból alkalmas új jelölt sincs.
2008. 03. 25. 08:13
A napsütés mellett országszerte várhatók záporok, hózáporok, a hőmérséklet 4-9 fok között lesz. A hét folyamán folytatódik a hűvös, borult idő, hétvégére azonban több napsütést és 13-18 fokot ígérnek.
2008. 03. 25. 07:37
Megnéztük, hol tart Tarnabod, a hajléktalanokat befogadó Heves megyei falu. Úgy tűnik, valami elindult vidéken, ám néhány uzsorázó még mindig rettegésben tarthat egy egész települést. A befogadott hajléktalanok többsége köszöni jól van, és visszatért a társadalomba.
2008. 03. 25. 07:16
Az elkövetkező két hétben Ferihegyen, Budapest nemzetközi repülőterén állomásozik az amerikai légierő hat légi utántöltő repülőgépe. Románia feletti bevetéseiken ezek a tankerek látják majd el üzemanyaggal az április 2–4. közötti bukaresti NATO-csúcsot biztosító vadászgépeket - írta a Magyar Nemzet.
2008. 03. 25. 06:57
Ismert közéleti személyiségek és civilek követelik, hogy a mindenkori kormányzat biztosítsa a pedagógusi hivatás korszerű anyagi és erkölcsi feltételeit.
2008. 03. 24. 21:14
A rendőrség azt feltételezi, hogy a Pest megyei Bugyi község bányatavába veszett az a férfi, aki az éjszakai szórakozás után hétfő délutánig nem ment haza.
2008. 03. 24. 16:22
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és feltehetően Szent-Iványi István sem vesz részt az SZDSZ keddi összevont ügyvivő testületi és frakcióülésén.
2008. 03. 24. 13:58
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes és magyar partnere, Kiss Péter kancelláriaminiszter április 7-én találkoznak Pozsonyban, hogy folytassák Gyurcsány Ferenc és Robert Fico találkozójának előkészítését.
2008. 03. 24. 13:47
Életét vesztette egy taxis az éjjel Vácott, három utasa közül az egyik súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett, amikor a jármű megcsúszott és villanyoszlopnak ütközött.
2008. 03. 24. 09:22
Olvasói sztorik