Voks 2010

Kevesebb nő került be az Országgyűlésbe a 2010-es választásokkal, mint négy éve, és mindössze 4 roma származású képviselő kapott helyet – közülük hármat a Fidesz, egyet az LMP delegál. Összesen 176 olyan politikus is helyet kapott, aki korábban még sosem volt tagja a parlamentnek.
2010. 05. 15. 14:30
Esküt tettek a képviselők és házelnöknek választották Schmitt Pált. Sólyom László kemény beszédet mondott, az új parlament elutasította az OVB beszámolóját a választásokról. Vona mellényben esküdött, majd tengelyt akasztott az államfővel. Percről percre és videó!
2010. 05. 14. 18:01
Ha a frakciók nem tudnak megegyezni, úgy a házszabály és a szokásjog alapján a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport kapja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetését - mondta Schmitt Pál leendő házelnök.
2010. 05. 14. 16:50
Tiltakozásul formatervezett cigány viseletben jelenik meg az egyik megválasztott roma képviselőnő a pénteki parlamenti alakuló ülésen, válaszul arra, hogy a Jobbik elnöke gárdista mellényt akar húzni.
2010. 05. 12. 16:23
Megszületett a parlamenti pártok közötti megegyezés a Képviselői Irodaház irodáinak egymás közötti megosztásáról. Az MSZP és a Jobbik "szomszédok" lesznek az irodaházban.
2010. 05. 12. 15:09
Bajnai Gordon szerint politikai, szociológiai értelemben ugyan a hatalom már kevésbé van kormányánál, jogi felelősségük az utolsó percig tart. A Magyar Narancsnak adott, csütörtökön megjelenő interjújában a leköszönő miniszterelnök hangsúlyozta: nem szeretne a sajtón keresztül üzengetve tanácsokat adni az új kormánynak, amelynek szerinte "türelmet kell adni", mert ez mindenkinek kijár, aki olyan nehéz feladatra vállalkozik, mint az ország irányít
2010. 05. 12. 14:58
Az elkövetkező kormányzati ciklusban a megújuló energiák részarányának növelése a cél, az elsődleges feladat, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hagyományos energiaforrásokra ne lenne szükség - mondta Illés Zoltán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályi határában egy geotermikus kút megtekintésekor szerdán.
2010. 05. 12. 14:51
Komoly karriert futott be az oligarcha szó a közbeszédben, amióta Orbán Viktor kijelentette, hogy a Fidesz győzelmével megbukott az oligarchák rendszere. Kapolyi és Szeremley Huba sem tartja magát oligarchának, de van ötletük, kik azok.
2010. 05. 12. 06:30
Válságmenedzselés várhat az új magyar kormányra a görög krízis hatása miatt - állapította meg a Political Capital. Szerintük a Fidesz ezzel csalódást okozhat választói egy részének.
2010. 05. 11. 12:45
Megkezdődött Ózdon kedden az Orbán Viktor Fidesz-elnök által meghirdetett nemzeti konzultáció-sorozat, az első rendezvény témája a közbiztonság. Pintér Sándor maffiaszerű helyzetről beszélt.
2010. 05. 11. 11:52
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere több képviselőtársával együtt kerékpárral indult el kedd reggel a debreceni Nagytemplom elől a parlament alakuló ülésére, Budapestre.
2010. 05. 11. 09:23
Három elemből álló törvénymódosítást nyújt be a KDNP a családok csődvédelmére - jelentette be Harrach Péter frakcióvezető az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2010. 05. 11. 08:50
A Jobbik a nemzetbiztonsági és a költségvetési bizottság elnöki posztjára tart igényt, de a foglalkoztatási és a szociális bizottság is szóba jöhet - mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Vona Gábor pártelnök.
2010. 05. 11. 08:19
Az LMP a fenntartható fejlődés parlamenti bizottságának elnöki posztjára tart igényt, de hangsúlyosan akarnak jelen lenni a fogyasztóvédelmi, a gazdasági, az emberi jogi és az oktatási bizottságban is - írja az MR1-Kossuth Rádió honlapja.
2010. 05. 11. 08:16
Ma reggel folytatódik a pártok közötti egyeztetés az Országgyűlés alakuló üléséről. A parlamentbe jutott öt párt képviselői negyedszer ülnek asztalhoz, s egyebek mellett megvitatják a bizottsági helyek megoszlását.
2010. 05. 11. 07:14
Matolcsy György leendő gazdasági csúcsminiszter szerint le kellene mondania a monetáris tanácsnak, az idei államháztartási hiánycél pedig 5 és 6 százalék között lehet - derül ki a Népszabadságban megjelent interjúból.
2010. 05. 11. 06:48
A korelnök Horváth János olvashatja elő a képviselői esküt a legfiatalabb – történetesen jobbikos – képviselő helyett, mert a Fidesz ezzel is csökkentené a radikálisok parlamenti jelentőségét. Az előolvasó személyének kiválasztása hagyományon alapszik, de a fideszes korelnök dönt.
2010. 05. 10. 11:30
A köztársasági elnök beszédével kezdődik a tervek szerint az új Országgyűlés alakuló ülése a parlamentbe jutott pártok pénteki budapesti egyeztetésén elfogadott napirend szerint.
2010. 05. 07. 12:46