Belföld

Országos ellenőrzést tartanak

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a fővárosban az úgynevezett közbiztonsági háló program keretében. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök, minden megyében többször igazoltatnak az aluljárókban, a forgalmasabb köztereken, illetve a bűnügyileg fertőzött területeken és az éjszakai szórakozóhelyeken.

Ennek az akciónak az eredményeként már egy hét alatt, 800 rendőr, 51 körözöttet fogott el és 11-et pedig rajtakaptak, amikor bántalmazott valakit, vagy lopott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A fokozott közúti ellenőrzés részeként közlekedési szabálysértés miatt 138 emberrel, míg tulajdon elleni szabálysértésért egy, illetve tiltott kéjelgés miatt 13 emberrel szemben kezdeményeztek eljárást.

Még három hónapig folytatják az intenzív ellenőrzést, ami az autósokat is érinti. Ittas vezetés miatt már 141 jogosítványt vettek el a helyszínen és közlekedésrendészeti szabálysértés miatt pedig 989 eljárást indítottak. Még tiltott kéjelgés miatt is 30 emberrel szemben intézkedtek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.