Belföld

Magyarországra látogat hétfőn a finn miniszterelnök, Mari Johanna Kiviniemi. A kormányfő találkozik Schmitt Pál államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér Lászlóval, az Országygyűlés elnökével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.
2010. 09. 10. 18:23
Az MSZP elnöke az önkormányzati választási kampány eddigi eredményeit sikeresnek ítéli, mert, mint mondta, az állampolgárok nagy számban támogatták ajánlószelvényeikkel a párt jelöltjeit és nem okozott gondot a szükséges számú ajánlás összegyűjtése. Erről Mesterházy Attila pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
2010. 09. 10. 17:22
Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Tapolcán, egy katonai egyenruhákat bemutató kiállítás megnyitóján.
2010. 09. 10. 17:14
Metaforákban bővelkedő, konkrétumoktól mentes beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz kampánynyitóján. Megtudhattuk: most jön a nagy mozdulat, ami Magyarországot egyedül sikeressé teheti.
2010. 09. 10. 16:55
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan több ezren startolnak majd el szombat este kilenckor a Roosevelt téri rajthelyről.
2010. 09. 10. 16:55
Lemondásra szólította fel a múlt hétvégén nyilvánosságra került hangfelvétel-ügy miatt az érintett négy képviselőt a kónyi önkormányzat többi tagja. A polgármester eljárást is indít az egyik résztvevő, a faluvezetői posztra pályázó iskolaigazgató ellen.
2010. 09. 10. 16:46
Tarlós István szerint nem folytatódhat Budapesten az, ami az elmúlt években zajlott, irányt kell váltani. Rendre és olyan vezetésre van szükség, amely vállalja a politikai felelősséget – mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a vezető kormánypárt kampánynyitóján. Szerinte a Fidesz hisz a sikerben, van programja. Budapestnek nem világvárossá, hanem a régió versenyképes központjává kell válnia. Budapestnek rendre [...]
2010. 09. 10. 16:46
Az egységes fellépés fontosságáról és a pártsovinizmus kizárásáról beszélt Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesszel közös frakcióülésen Tapolcán. A KDNP-s politikus a frakcióülés zárónapján elmondta: a képviselők előtt arról beszélt, olyan lehetőséget kaptak ebben a ciklusban, hogy a nemzeti egység szolgálatában komoly szerepet vállalhatnak. Az a közös feladat, amely a pártszövetség [...]
2010. 09. 10. 16:41
Az elmúlt száz nap a „narancsuralom” kiépítéséről szólt, és legfeljebb Orbán Viktor személyes szempontjából értelmezhető sikertörténetként – mondta Kovács László, az MSZP alelnöke.
2010. 09. 10. 15:20
XVI. Benedek pápa támogatta, hogy a keresztény tradícióra és a Szent Koronára való utalás bekerülne az új magyar alkotmányba. A magyar államfő és a pápa találkozóján áttekintették az európai alkotmányokat, családról, gyermekszegénységről és házasságról esett szó.
2010. 09. 10. 15:11
Olvasói sztorik