Belföld

Veszélyes nekünk Afganisztán

Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Tapolcán, egy katonai egyenruhákat bemutató kiállítás megnyitóján.

Hende Csaba azt mondta, az afganisztáni helyzetet komolyan kell venni, az ott állomásozó nemzetközi stabilizációs erők a terrorizmus felszámolását tűzték ki céljukként.

„Afganisztán a terroristák búvóhelye, azoké a terroristáké, akik 2001. szeptember 11-én lerombolták a New York-i ikertornyokat, és akik idén augusztus 23-án páncéltörő gránáttal lőttek a magyar újjáépítési csoport hazatérő katonáira” – fogalmazott a miniszter.

A biztonsági helyzet Afganisztánban az elmúlt években rohamosan romlott, az ott szolgáló magyar katonák fenyegetettsége ezzel folyamatosan nőtt.
Veszélyes nekünk Afganisztán 1

Hende Csaba hangsúlyozta, hogy míg néhány éve Baghlan tartomány székhelyén – ahol a magyar katonák is állomásoznak -, békés környéken kijárhattak a piacra is, mostanra a tálib felkelők ezekre a területekre is felhúzódtak. A missziónkra nézve ennek súlyos következményei lettek, szinte lehetetlenné vált a helyzet. A biztonsági helyzetet folyamatosan elemzik, levonják a megfelelő következtetéseket és teljesítik a kötelességüket – mondta.

Az afganisztáni misszió költségéről és annak fedezetéről a miniszter azt mondta: a költségvetés elfogadásáig, október 15-ig nem tud erről nyilatkozni, de a tárca olyan javaslatot fog tenni, amely a Magyar Honvédség és a haza védelmének szükségleteit ki fogja elégíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik