Elismeréseket adott át ma a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon dr. Hatala József r. altábornagy, országos rendőfőkapitány a határvedélemben jeleskedő rendőröknek.
A mintegy másfél évig tartó rekonstrukció során felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és a hídszerkezet elemeit, kiszélesítették a hidat.
A Katolikus Karitász már 80 éve segíti azokat, akik szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nehéz körülmények között élnek vagy valamilyen katasztrófa sújtotta őket.
José Manuel Barroso levele az LMP szerint világosan mutatja, hogy miközben Orbán Viktor kormányfő szabadságharcról és a nemzeti szuverenitásról beszél, lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot a nemzetközi fórumokon.
A székházat 2008 márciusában 5,5 milliárd forintért vásárolta meg egy kft. Mint kiderült: lehetséges, hogy az ingatlan eladása körül szabálytalanságok történtek.
A magyar üzletember az év legnagyobb ingatlanbefektetését ismertetve beszélt a kelet-közép-európai piac lehetőségeiről és arról, miért kellene a fiatalkonak lázadniuk a kultúrantropológusok ellen.
Egy éves határon átnyúló projektben bizonyította a két intézmény, hogy az együttműködés nemcsak a sürgősségi ellátást, hanem a szakmai munkájukat is hatékonyabbá teszi.
Közvetlen környezetük vízháztartásának változásáról kaphatnak naprakész információt a Homokhátságon élők annak a hidrometeorológiai mérőhálózatnak és központnak köszönhetően, melyet uniós támogatással alakítottak ki a térségben.
Az átmeneti rendelkezések ismeretének hiányában is keresi a módját a Stabilitás Pénztárszövetség, hogy önköltséges alapon fennmaradjanak a magánnyugdíj-pénztárak - mondta el Bába Julianna, a szövetség elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Tarlós István szerint ez az ára a fuvarozócégtől elvett milliárdoknak. Ma találkozott volna Matolcsyval, de a miniszter fáradt volt, lemondta a megbeszélést.