Belföld

Az LMP szerint Orbán Viktor lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot

José Manuel Barroso levele az LMP szerint világosan mutatja, hogy miközben Orbán Viktor kormányfő szabadságharcról és a nemzeti szuverenitásról beszél, lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot a nemzetközi fórumokon.

Kapcsolódó cikkek

Ezt Karácsony Gergely közölte kedden az MTI-vel, hozzátéve: a jegybankról szóló, illetve a stabilitási törvény sem arról szól, amit a “Fidesz hangoztat”, mert azokkal nem erősödik, hanem éppen hogy gyengül Magyarország szuverenitása. A nemzetközi nyomástól függetlenül az LMP is úgy gondolja, hogy a kormánynak vissza kellene vonnia ezeket a javaslatokat – mondta.
Az Európai Bizottság szóvivője kedden megerősítette, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől. A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján – kérdésre válaszolva – Pia Ahrenkilde Hansen megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban. Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan. A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak “súlyos kételyei”, hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban.
A levél tartalmi elemeiről sem a miniszterelnök szóvivője, sem a kormányszóvivő nem közölt részleteket a nyilvánossággal. Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni az Európai Bizottság elnökének – mondta Szijjártó Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik