Belföld

A magyar külügyminisztérium határozottan elítéli Észak-Korea felelőtlen akcióját, amely az Észak és Dél között érvényben lévő fegyverszüneti megállapodás durva megsértését jelenti - olvasható a szaktárca közleményben.
2010. 11. 23. 17:30
Nem okozott meglepetést az MTI által kedden megkérdezett elemzők szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon bejelentése, miszerint megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer.
2010. 11. 23. 16:16
Jogerősen meghosszabbította a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított Geréb Ágnes előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság november 18-ai végzésében.
2010. 11. 23. 15:14
Nem saját döntése volt, hogy épp a Költségvetési Tanács pénzét vonja el – nyilatkozta lapunknak Varga József. A fideszes képviselő tavaly a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalt nullázta le a költségvetési módosításával. Villáminterjú!
2010. 11. 23. 15:00
Észak-Korea a fennmaradásáért küzd, és egyáltalán nem számítanak az emberi áldozatok, sem az eszközök - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
2010. 11. 23. 14:57
Az érintett önkormányzatok képviselő-testületeinek rendeletet kell alkotniuk a kárenyhítésről, így válik lehetővé a Magyar Kármentő Alapba beérkezett 1,4 milliárd forint kifizetése a vörösiszap-katasztrófa kormányzati portálján olvasható közlemény szerint.
2010. 11. 23. 14:09
Pintér Sándor múlt heti nyilatkozatára hivatkozva lemondtak a tüntetésről a devecseriek. Csenki Géza, a tervezett megmozdulás főszervezője szerint okafogyottá vált a tüntetés, mivel a felvetéseikre megnyugtató válaszokat kaptak a kormánytól és a belügyminisztertől. A devecseri lakosok azonban ma sem tartanak előbbre, mint 7 héttel ezelőtt, a felmért ingatlanok megállapított árát ugyanis sokan irreálisan alacsonynak tartják és abban sem biztosak,
2010. 11. 23. 13:33
A város fizetőképességének helyreállítása érdekében adósságrendezési eljárást kért Esztergom polgármestere, és megvétózta a Fidesz többségű képviselő-testület határozatát, amely szerint további hitelfelvételekkel tegyék rendbe a település gazdálkodását.
2010. 11. 23. 12:52
Olvasói sztorik